Címlap
Tardif atya imája a személyes pünkösdért
Mennyei Atyám! Küldd el nekünk a mennyből ígéretedet, amelyeket a próféta által megígértél, és amelynek teljesítésére Szent Fiad is kötelezettséget vállalt! Teljesítsd be, Urunk, adott szavadat, amelyben hittünk, mert Szent Fiad, Jézus Krisztus közvetítette azt nekünk. Atyám, tölts el engem Szentlelkeddel, hogy részesüljek az új életben, amelyet Fiad hozott el, hogy én is Fiadként élhessek Őbenne!
Isten a tanítónk
"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek." (Jn 14,15–16.23b–26)
Isten a tanító, mi pedig mindig tanítványok maradunk.
Jöjj Szentlélek, bátorító, Vigasztaló, Tanító és vezess minket az élet útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
György Alfréd kamilliánus a csíksomlyói búcsún: Legyünk csillagok Mária gyászoló palástján!
Június 7-én, pünkösd szombatján, a somlyói nyereg Hármashalom-oltáránál 12.30-kor mutatták be a fogadalmi nagybúcsú ünnepi szentmiséjét, melynek főcelebránsa Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, ünnepi szónoka György Alfréd kamilliánus szerzetes volt. Búcsús szentbeszédéből alább részletek olvashatók.
Pünkösd hétfőn lelki nap Törekiben
Pünkösdi lelki nap június 9-én, pünkösd hétfőn Törekiben, a Szent Péter és Pál kápolnában. Közös ima, előadás és közbenjáró imaszolgálat, szentmise... részletek:
A véltnél is ősibbek egyes holt-tengeri tekercsek
Egy friss tanulmány alapján egy új mesterséges intelligencia (MI) modellel sikerült meghatározni bizonyos holt-tengeri tekercs korát – írja az IFLScience. A szakértők arra jutottak, hogy a kéziratok közül néhány jóval régebbi a vártnál, egy részüket pedig azok írhatták, akik a héber Bibliát állították össze.
Don Bruno Ferrero SDB: Szent József és a kolostor szamara
Valahol a Közel-Keleten történt. Egy fiatal szerzetesnővérekből álló közösség valóban élte a szegénység fogadalmát. Gondozott kolostorkertjükben mindent megtermeltek, ami a megélhetésükhöz nélkülözhetetlen volt. Babot, paradicsomot, hagymát, burgonyát, salátát, paprikát adtak el a városi piacon. Mivel szegények voltak, és nem volt kocsijuk, gyalog vitték a kosarakat, pedig a kolostor igen messze volt a várostól.
Pünkösdi kilenced, 9. nap: „Vegyétek a Szentlelket!"
Az idei (2025) pünkösdi kilenced napjain Jézus Krisztus tanítása alapján megnyitjuk a szívünket a Szentlélek előtt, hogy befogadhassuk Őt és egyre jobban eltelhessünk kegyelmeivel...
Minden nap este 9 órakor - az elmélkedést és imát elmondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Visszatükrözni Isten szeretetét
"Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága." (Jn 21,20–25)
Tanúságtevő életet kell élnünk, Isten dicsőségére és az emberek javára.
Jöjj Szentlélek és segíts, hogy életünk visszatükrözze Isten szeretetét! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Apa és fiú története - így is lehet
Bejárta a magyar sajtót a szomorú történet, hogy megtámadták Jeszenszky Géza egykori külügyminisztert és erre milyen rettenetes szöveget írt a fia az apjáról - de lehet ezt másképp is! Álljon itt egy történet egy apáról és fiúról és Ferenc pápáról:
Soha ki nem alvó fényt hagyott maga után – Scorsese dokumentumfilmben állít emléket Ferenc pápának
Martin Scorsese Oscar-díjas filmrendező dokumentumfilmet készít Ferenc pápa utolsó filmre vett mélyinterjúi felhasználásával – adta hírül az Aleteia nemzetközi katolikus portál a La Vanguardia spanyol napilap nyomán május 1-jén. Az Aldeas: A New Story (Aldeas: Egy új történet) című film középpontjában az áll, hogy Ferenc pápa hogyan tekintett a művészetre mint a béke, az oktatás és a globális megértés előmozdításának eszközére.
Brutális ütemben melegszik a Balaton
Az elmúlt harminc évben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben – közölte a Nyugat.hu-val a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatóinak tanulmányára hivatkozva a Másfélfok klímahírügynökség. A Balaton vízhőmérséklete ma már átlagosan 1,7 °C-kal magasabb, mint 2000-ben, és a változás üteme folyamatosan gyorsul.


