Címlap
Karbonsemleges templomok – Az angliai és walesi egyház utat mutat a teremtésvédelemben
A Salfordi Egyházmegye John Arnold megyéspüspök vezetésével utat mutat az egyházi épületek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésében. A Guardians of Creation (A Teremtés őrei) kezdeményezés az elmúlt években egyre több egyházmegyének segített elindulni a fenntarthatóság felé.
Melegszik és zöldül az Antarktisz
A műholdas adatok vizsgálata alapján több, mint tízszeresére nőtt az növényekkel fedett területek mérete az Antarktiszon. Az 1986-ból származó első felvételeken kevesebb mint egy négyzetkilométernyi zöld terület volt látható, ez közel 12 négyzetkilométerre nőtt 2021-re. Az elemzés szerint a túlnyomórészt mohákból álló növényzet terjedése 2016 óta gyorsul – számolt be a The Guardian.
Egy szégyenletes rendelet margójára
A Szentírás kifejezetten parancsolja a szegények megsegítését. A földre esett kalászt nem volt szabad felvenni, hogy a szegények, árvák és özvegyek összeszedhessék, és a Biblia emlékeztet arra, hogy Dávid király nagyanyja is ilyen gyűjtögető özvegy volt (ráadásul idegen származású...). Ehhez képest most az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) figyelmeztet mindenkit, hogy akár 65 ezer forintos bírságot is kaphatnak azok, akik kukákból gyűjtik össze a visszaváltható palackokat.
Gyermekként fogadni Istent
"Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda." (Mk 10,2–16)
Azaz feltétlen bizalommal, odaadással, kíváncsisággal...
Bontsd le a köztünk lévő falakat Uram, hogy egészen a Tiéd lehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Akik Istent elrabolták; Csak egy éjszakára
Gyóni Géza két versét közöljük abból az alkalomból, hogy Ferenc pápa vasárnap a Santa Maria Maggiore-bazilikában a rózsafüzért imádkozza a békéért, hétfőre pedig az egész világra kiterjedő ima- és böjtnapot hirdetett a békéért. Gyóni Géza 1910-es években alkotott, háborús költő volt, aki orosz fogságban halt meg 1917-ben. Két verse megrendítő üzenet a háború valóságáról:
Mondatok, amelyeket Szent Ferenc sose mondott
„Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy sosem tudhatjuk biztosan, ki írta őket” – szól a tréfásan Petőfi Sándornak tulajdonított mondat, amelyet azonban akár Assisi Szent Ferenc szájába is adhatnánk, hiszen talán ő büszkélkedhet a legtöbb neki tulajdonított hamis idézettel. A hiteles, valóban Szent Ferenc ránk maradt írásaiból vagy a róla szóló legendákból származó részleteken túl számos internetbölcsesség alatt szerepel a Poverello neve. Írásunkban a leggyakrabban idézett, hamisan Szent Ferencnek tulajdonított „bölcsességekből” válogatunk.
A szív egyszerűségében és tisztaságában
"Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked." (Lk 10,17–24 )
A szív egyszerűségében és tisztaságában Isten legnagyobb titkait is megérthetjük.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A magyar állam titkosszolgálati eszközökkel figyeltetheti dolgozóit
Több százezer, az államigazgatásban dolgozó magyar munkavállalót figyeltethet meg a kormány titkosszolgálati eszközökkel a munkahelyén, a szolgálati járműve belsejében és közterületen úgy, hogy a környezetükbe akár még „téglákat” is beépíthet. Mindezt jogszerűen, bírósági kontroll nélkül, a belügyminiszter vagy a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetőjének utasítására teheti a rendőrség úgy, hogy az egész folyamat felett a kormányzati irányítás alatt álló ügyészség gyakorol kontrollt.
Szent Fausztina szűz
Törökbálinton a Szeretetláng kápolna oltárában Szent Fausztina nővér csontereklyéje van, a Szeretetláng lelkisége pedig iker-lelkisége az Isteni Irgalmasság lelkiségének (és folytatva a párhuzamot: ahogy a Jézus Szíve tiszteletet követi az Isteni Irgalmasság, úgy követi a Mária Szíve tiszteletet a Szeretetláng) - ezért nagy tisztelettel emlékezünk Szent Fausztina nővérre, az isteni irgalmasság apostolára, a misztikusra halálának évfordulóján, emléknapján, október 5-én:
Ferenc pápa ima- és böjtnapot hirdetett a békéért
"Hogy a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásától a béke ajándékát kérjem, vasárnap a Santa Maria Maggiore-bazilikába megyek, ahol a szent rózsafüzért fogom imádkozni, és könyörgő fohásszal fordulok a Szűzanyához. Kérlek benneteket, a szinódus tagjait, hogy ha lehetséges, csatlakozzatok hozzám ebből az alkalomból. Arra kérek mindenkit, hogy a rá következő napon, október 7-én ima- és böjti napot tartson a világ békéjéért. Járjunk együtt, hallgassuk az Urat, és hagyjuk, hogy a Lélek fuvallata vezessen bennünket!" (A szinódus megnyitó beszédéből)
Sípos (S) Gyula: Történetek Manócskáról (+ néhány kép)
Manócska reggel felkel, az első kávéval beveszi a vérnyomáscsökkentő tablettáját, aztán kisétál a kertbe, nézegetni egy kicsit. Aztán időnkét bekiabál: papika, jöjjön ki és nézze meg, kikelt a… vagy milyen szép a… Én pedig – magamat olykor kicsit sajnáltatva, mégis csak férfi vagyok -, kimegyek és megállapítom, hogy tényleg, milyen szép. (Látom is, tudom is, de úgy átérezni, ahogy Manócska, ahhoz nagyobb szív kellene…)
Jézus prófétai szavai
"És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni." (Lk 10,13–16)
Kafarnaumot később egy földrengés romba döntötte, lakói elhagyták és betemette a föld...
Add Uram, hogy a világ meghallja és megértse figyelmeztetésedet és visszaforduljon a jó útra! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult