Címlap
A köztársasági elnök hetven másodpercnyi csendet kér
Áder János köztársasági elnök arra kéri a magyarországi rádiók és televíziók szerkesztőségeit, hogy „a maguk lehetőségei szerint segítsék elő”, hogy hétfőn este hétkor „a holokauszt 70. évfordulója alkalmából 70 másodperces néma gyásszal közösen emlékezzünk meg ártatlanul elpusztított honfitársainkról”. Az államfő nyilatkozatát az MTI tette közzé:
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Budapesten
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Budapesten, a Szent Gellért Könyvesbolt Szeretet termében (Ferenciek tere, Kárpátia udvar, bent a sarokban) 2014. január 30. csütörtök, 18.30 órától. Részletek:
Véletlen vagy prófétai jel? - Egy sirály és egy varjú támadta meg a pápa békegalambjait
Ferenc pápa békét kért Ukrajnára, majd szabadon engedtek két békegalambot. Az egyikre egy sirály, a másikra egy varjú támadott.
Ukrajna - feszültség Kárpátalján
Közel ötszázan tüntetnek a regnáló ukrán hatalom ellen és mintegy százötvenen a hatalom mellett a kárpátaljai megyeszékhelyen, a megyei állami közigazgatási hivatal épülete előtt. A tiltakozók követelésére a tömeg előtt megjelent Olekszandr Ledida kormányzó, aki beszédében óvott a feszültség fokozásától a régióban. Megjegyezte, hogy az emberek részéről nem merült fel kifogás a munkájával szemben. Egyúttal a mikrofonhoz invitálta azokat, akik szólni akarnak az egybegyűltekhez.
Így is lehet
Egy teljes napig csak szélerőművekből származó áramot használt Dánia – írjaa motherboard.vice.com. Az összes decemberben felhasznált dán áram 54,8 százaléka származott szélenergiából, karácsony hetében pedig, amikor az ipari fogyasztás alacsonyabb, 68,5 százalékra nőtt ez az arány.
Támogatás 1%
1% hazánkért - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!
A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.
Törökbálinton működtetjük a Szeretetláng kápolna és közösségi házat, ahol hetente több közösségi összejövetel, szentmise, filmklub, alkotónap és más egyéb program van valamint kiállítások, Szeretet földje lelki napok és hétvégék, stb. Ezeken túl: missziós utak, Imanap Hazánkért, egyéb lelki napok és előadások, iskolai felvilágosító órák, képzőművészeti kiállítások, nyári alkotó tábor, koncertek, gyógyító összejövetelek, fejlesztő foglalkozások gyerekeknek, cigány misszió, ingyenes kiadványok és szórólapok... (Részletesebb információ az Alapítvány éves beszámolójában a beszámolók, tanúságtételek menüpont alatt.)
Hisszük, hogy az elmúlt években munkánk tevékenyen hozzájárult egy békésebb és szeretettelibb világ kialakulásához.
Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen!
Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
(Adományokat egész évben lehet küldeni az Alapítvány címére is: 2045 Törökbálint, Templom u. 13., vagy számlaszámára: 10700268-04975106-51100005)
Hálásan köszönjük segítségét (és imádkozunk jótevőinkért)!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
40 órás szentségimádás Szeretetláng átadással
Kedves Testvérek! Szeretettel hívunk Benneteket újévi első Szentségimádásunkra az Isteni Szeretet Közösség házába (Törökbálint) január 31-től február 2-ig, 40 órán keresztül, amelynek a vasárnap délelőtti részén lesz a Szeretetláng átadás. Részletes program:
A fotózás káros az emlékekre
Egy új tudományos kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány szerint nem érdemes lefényképezni azt, amire emlékezni szeretnénk, mert ezzel épp az ellenkező hatást érjük el. Azok, akik egy múzeumban mindent lefotóznak, később rosszabbul emlékeznek a látottakra, mint azok, akik csak megbámulják a kiállított tárgyakat.
A Szűzanya 2014. január 25-i üzenete Medjugorjéból
„Drága gyermekek! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy imátok visszfénye hatással legyen azokra, akikkel találkoztok. Tegyétek látható helyre a Szentírást családjaitokban és olvassátok, hogy a béke szavai fakadjanak szívetekben. Gyermekeim, veletek és értetek imádkozom, hogy napról napra nyitottabbak legyetek Isten akaratára. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Medjugorje, 2014. január 25.
Játékfilm készül Teréz anyáról
tékfilm készül Teréz anyáról: az I Thirst (Szomjazom) című életrajzi alkotás forgatókönyvét Keir Pearson, a Hotel Ruanda forgatókönyvének Oscar-jelölt társszerzője készíti.
Szeretetláng ünnep február 2-án
Szeretetláng átadással a következő helyeken és időpontokban érhető el: