Címlap
Isten háziasítása
Nagy gyakorlatunk van az állatok formázásában, kultúrtájak kialakításában, így szinte természetes, hogy Istent is háziasítani, saját képünkre és kényelmünkre formálni akarjuk. Ennél veszélyesebb dolgot pedig elképzelni sem lehet!
Szent Zita élete - 1. rész
"Isten áldása lebegjen mindazok fölött, akik munkás életök rövid pihenői alatt szent Zita élettörténetét lapozzák, hogy az egyszerű szolgáló vonzó példájából mély vallásosságot, hűséget, szorgalmat, megelégedettséget tanuljanak s megcsodálják a gondviselő Isten bölcsességét, aki a porból fölemeli a szegényt és megdicsőíti örök országában. Esztergom, 1916. máj. 13. nov. 13. Dr. Csernoch János Bíboros, hercegprímás"
A legnagyobb mise - Manilában Ferenc pápa
Hétmillió katolikus hívő előtt, nem szűnő esőben mutatott be misét a Fülöp-szigetek fővárosának központi parkjában Ferenc pápa vasárnap, ázsiai látogatásának utolsó napján, és arra kérte hallgatóit, hogy legyenek "misszionáriusok" a földrészen, ahol a katolikusok aránya csupán 3,2 százalék. Egy kislány miatt beszéde egy részét improvizálta a pápa. Összefoglaló riport és a pápa beszédének teljes szövege, képekkel:
Magyarország GMO-mentes szövetséget akar
Magyarország kezdeményezi a génmanipulált szervezetek (GMO) mezőgazdasági alkalmazását elutasító uniós tagországok összefogását, azzal a céllal, hogy az egész Európai Unió GMO-mentes övezet legyen - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
2014 volt a Föld legmelegebb éve
2014 volt a legmelegebb év a Föld történetében, írja a CNN. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, valamint a Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal pénteken egyaránt megerősítette, hogy 2014 volt az eddigi legmelegebb év a világban, legalábbis a mérések 1880-as kezdete óta.
Két prófétai jel hazánkban és hazánkról
Két prófétai jel hazánkban és hazánkról - Sipos Gyula rövid tanítása
Imanap Hazánkért Árpád-házi Szent Margit ünnepén
Személyes közbenjáró ima mindenkiért:
Mennyei Atyánk! Hálát adok neked azért, hogy képviselhetem országunkat és egyházunkat előtted és az emberek előtt. Kérlek segíts, hogy bűneim ellenére jól végezzem el a rám bízott feladatokat.
Kérünk Téged, add, hogy az erőtlenek erőben részesüljenek, a buzgók az életszentség teljességére eljussanak, a bűnösök megtérjenek, a betegek meggyógyuljanak, a sötétségben élők megszabaduljanak a gonoszság erőinek kötelékeiből, a szűkölködők és szenvedők gondjaikban enyhülést kapjanak!
Bennünket pedig vezess el a teljes egységre Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, hogy hazánk, mint a Szeretet földje felvirágozzon és minden helyzetben megdicsőítse a Te neved a Szentlélek ajándékai és kegyelmei által.
Köszönöm Atyám, hogy kedves neked ez a föld és megsegítesz minket. Ámen.
A Charlie Hebdo új számának első hatásai
Felgyújtottak három keresztény templomot és egy francia kulturális központot pénteken Nigerben a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen tüntetők. Egyidejűleg keresztény kereskedők boltjait is megtámadták.
"Adj innom!" - kezdődik az ökumenikus imahét
A Krisztus-hívők egységéért végzett ökumenikus imahét 2015. január 18-tól 25-ig tart. A 2015-ös imahét igéje: „Jézus így szólt hozzá: Adj innom!” (Jn 4,7) Letölthető imafüzettel:
A káosztengeren is vb-t nyertek magyar vitorlázózsenik
Nincs tengerünk, mégis magyarok uralják már vagy húsz éve a vitorlázás repülő hollandi hajóosztályát. Majthényi Szabolcs és Domokos András 1994 óta 11 világbajnokságot nyertek meg együtt, a legutolsót alig egy hete, Ausztráliában. Bejárták a világot, de a Balatonnál még nem találtak szebb helyet vitorlázni, még akkor is, ha sosem tudtak rajta világbajnokságot nyerni.
1% adófelajánlás
A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.
Kilenced hazánkért - 9. nap
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, hogy óvd meg a hazánkban élő embereket a szexuális kísértésektől, különösen az eltévelyedések, aberrációk csábításától és mindattól, ami utálatos szemeid előtt! Kérünk, Szentlelked által erősítsd meg a természetes erkölcsi érzéket az emberekben, hogy elforduljanak a bűntől és undorodjanak ezektől a gonosz kísértésektől. Végül pedig add meg a megtérés és tisztulás, szabadulás ajándékát hazánk és nemzetünk minden tagjának. Hadd jöjjön el közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Köszönöm Uram, hogy szeretsz minket és meghallgatod imáinkat! Ámen.
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség....