Címlap
Gyorsul a magyar kivándorlás
A nyilvántartott kivándorlás is párhuzamban van azzal, amit egyébként mindenki más is évek óta mér. Ez derül ki abból, hogy a Magyar Nemzet lekérte néhány érintett ország statitsztikai hivatalától, hogy tavaly hány magyar dolgozót tartottak nyilván. Szóval az egyébként nagyon alulbecsült helyi hivatalos számok is meredeken emelkednek. Ez nem csoda, hiszen 2014-ben ismét minimum másfélszer annyi, azaz legalább 31500 magyar állampolgár vándorolt külföldre.
Ferences felhívás gitáros flashmobra
"Kedves Barátaink! Mint bizonyára Ti is érzékelitek, napjainkban egyre nagyobb mértéket ölt a világban tapasztalható békétlenség, mind a hétköznapokban, mindennapjainkban, emberi kapcsolatainkban; mind pedig a világban, a Közel-Keleten és más, távolabbi országokban egyaránt.
Az iszlám hívek száma nő, a keresztényeké csökken hazánkban
Az Europol bevándorlással kapcsolatos jelentésével összefüggő elemzésükben arról tájékoztatták a kormányt, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint kétszer annyian vallották magukat az iszlám hívének, mint tíz évvel korábban, amely az elhárítás és a hírszerzés számára is fokozott figyelmet követel.
Nem Adom Fel Café&Bár - így is lehetne!
Napokon belül nyit a Nem Adom Fel Café&Bár, az ország első olyan kávézója, ahol szinte kizárólag fogyatékossággal élők dolgoznak majd. A munkára rengetegen jelentkeztek, végül 27 sérült embernek tudnak munkát adni, akik már nagyon készülnek a nyitásra. A nyitás előtti egyik főpróbán jártunk. - Az Index riportja, képekkel:
Hatezer forintos órabérért sem találnak orvost
Tíz kórháznyi orvos hiányzik a magyar egészségügyből, körülbelül 2-3 ezer orvossal van kevesebb a rendszerben, mint amennyi kellene. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a szegedi egyetemi klinika sürgősségi ellátó helyére hatezer forintos óradíjért sem találnak szakorvost, és több százezer magyarnak évek óta nincs saját háziorvosa.
A Szűzanya 2015. november 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Ma mindnyájatokat hívlak: imádkozzatok a szándékaimra. Veszélyben van a béke, ezért gyermekeim, imádkozzatok és legyetek a béke és a remény hordozói ebben a békétlen világban, ahol a sátán támad és minden módon megkísért. Gyermekeim, legyetek erősek az imában és bátrak a hitben. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért Fiamnál, Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2015. november 25-én
Tagle bíboros: Az irgalmasság szentéve a legjobb válasz az erőszakra
"Az irgalmasság Istene” – ez a témája a római egyházmegyés papok lelkigyakorlatának, amely november 23-tól 27-ig tart Luis Antonio Tagle bíboros vezetésével. A téma közvetlenül a küszöbön álló rendkívüli szentévhez kapcsolódik, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg.
A XIII. Országos Cigánypasztorációs konferencia - beszámoló
„ Istennek vagyunk ugyanis munkatársai…” (1 Kor 3,9) Egerben november 12-14 –ig a cigánypasztorációs konferenciának százkilencven résztvevője volt, a jelenlévők kb. 10%-a nem cigány származású volt. Mi is ott voltunk, 13-an...
40 órás szentségimádás Törökbálinton
"Kedves testvérek, alig néhány nap választ el az Adventtől. Kezdjük együtt a liturgikus évet, készüljünk együtt a Megváltó születésére! Szeretettel hívunk és várunk a novemberi 40 órás szentségimádásra, november 28-29-én. Amint azt már korábban is jeleztük, szombaton kezdünk reggel 7-kor és vasárnap 23 óráig tart a szentségimádás. Szombaton délután szokás szerint Szakály Laciék vezetik a dicsőítést és ezúttal Sipos Gyula tart tanítást. Kérünk, hogy részvételi szándékodat szerda estig jelezd, amennyiben kérsz szállást szombat estére, és étkezést. Ezt megteheted itt e-mailen vagy telefonon: 06-23-399433 vagy 06-20-3570976. Jézus vár! A közösség nevében, Edith"
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Székesfehérváron
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2015. november 29-én, vasárnap Székesfehérváron, az Almássy telepi
Krisztus Király Templomban (Zsolt u. 30.) Részletek:
Európa első női öngyilkos merénylóje
Európa első öngyilkos merénylője, nyugat Európában született és itt is nőtt fel, 26 éves lány, itt végzi a tanulmányait, megkap mindent mit a jóléti társadalom minden elkényeztetett gyereknek megad, bulizik, főiskolába jár és lám nem az élet mellett dönt, nem kacagva, békésen dolgozva a férje oldalán gyermekeket akar szülni, hanem felrobbantja önmagát és a feje véres felkiáltójelként kirepül egy ablakon! - Böjte Csaba írása:
A Saul fia című filmről
Nemes Jeles László Cannes-ban a zsűri nagydíjával kitüntetett filmje új perspektívából láttatja a haláltáborok valóságát. A holokauszt történetének két napján keresztül nemcsak az egyén és a közösség közötti kapcsolat feszültségére, hanem a létezés mélyebb misztériumára látunk rá.