Címlap
HOMOKI-NAGY KATALIN: KÉRÉS
Istenem, vigyázz reám nagyon,
mert forrongó katlan a lelkem.
Benne izzó élet kavarog:
forró vágyak, betöltetlen szeretetek, teremtő ötletek.
Az élet Tőled van, meg én is, a katlanod,
– de oly veszélyes vagyok!
Ellenőrízhetetlenül ki-ki csap a lángom,
elemészthet bármit, még magamat is.
Szentlélek litánia 10 ígérettel
+ Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben, most és mindörökkön örökké. Amen.
Minden kérés után mondjuk: Légy magasztalva és dicsőítve.
Interjú Böjte Mihály ferences atyával, a csíksomlyói Mária kegyhely házfőnökével az UNESCO elutasító döntéséről
Interjú Böjte Mihály ferences atyával, a csíksomlyói Mária kegyhely házfőnökével a december 3-i Unesco döntésről, mely elutasította a csíksomlyói búcsúnak a védett szellemi kulturális örökségek listájára való felvételét.
Kápolna-örömhír a sötét évek után
Képletesen és valóságosan is. Öt évvel ezelőtt, Hámori Angyi néni halála után (az ő házuk egy részének helyén épült a Szeretetláng-kápolna) többen azt mondták, hogy "ugye, akkor most bezárjuk a kápolnát" - de nem tettük. Két év óta pedig, hogy a területen lévő pékség is bezárt, már fűtés és világítás sem volt, a teleket gyertyával és pokrócokba burkolózva (végül pedig egy kis palackos gázkályhával) vészeltük át - de nem hagytuk abba a keddi és csütörtöki összejöveteleket. Isten kegyelme pedig velünk volt - és az utóbbi hetek eseményei megmutatták, hogy velünk is maradt!
Nem számok, hanem arcok – A körmendi plébánián befogadott menekültek története
Körmenden a sátrakból kialakított menekülttábor lakói a téli veszélyhelyzet miatt segítséget kértek és kaptak december 13-án Németh Zoltán plébánostól, aki nyolc főt befogadott a plébánia közösségi házába. Utánajártunk (Magyar Kurir), kik ők, honnan jöttek, milyen reményeik és aggodalmaik vannak.
Ferenc pápa: Az örömhírrel nem várhatunk, a világ szomjazik rá!
"Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Közeledünk a karácsonyhoz, és Izajás próféta ismét segít, hogy meg tudjunk nyílni a reményre, és be tudjuk fogadni az üdvösség érkezéséről szóló örömhírt. Izajás könyvének 52. fejezete azzal a Jeruzsálemhez intézett felszólítással kezdődik, hogy keljen föl, rázza le magáról a port és a bilincset, öltse magára legszebb ruháit, mert az Úr eljött megszabadítani az ő népét (Iz 52,1–3). És hozzáteszi: „Azon a napon megismerik majd az én nevemet, és megértik, hogy én magam mondom: »Itt vagyok!«” (Iz 52,6)
Lantosi Nóra: Királynő libamájjal
Két hentes sakkozott a pultnál. Az egyik egy fiatal óriás , amint meglátta, hogy vevő jelent meg a standjánál máris ugrott, hogy kiszolgáljon. A csarnok szépe várta. - Libamájat kérnék, úgy negyven dekát! – Libazsírban vagy sertészsírban tessék kisütni, úgy a jó! Már mérte is ki az adagot és becsomagolta a gyönyörű példányt. – Kézcsók! -„Matt” Ezt a játszmát ma én nyertem! Holnap revansot vehetsz! - társa belesöpörte a bábukat a dobozba, lehúzta a rolót és pakolni kezdett.
Rövid hír a Sárkányszelídítők világából
Múlt hét kedden és szerdán Sárkányszelídítők zenés műsor volt Törökbálinton, a Zimándy Ignác Általános Iskolában. (Ott napközizem - Gyula). Veszely István fotózott és elküldte a képeket (10 db), amiket feltettem a facebookon a Sárkányszelídítők menüpont alá: https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok
ui.: A két meséskönyv még kapható a könyvesboltokban és megrendelhető a címünkön is: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Menekülteket fogadott be a körmendi plébános
Körmenden a sátrakból kialakított menekülttábor lakói a téli veszélyhelyzet miatt segítséget kértek és kaptak december 13-án Németh Zoltán plébánostól, aki nyolc főt befogadott a plébánia közösségi házába.
Homoki-Nagy Katalin: Aranka néni
Honnan ismerem Aranka nénit? Egy fa alatt találtam. Tikkadt akácfa tövében ült a földön porosan, és nyögdécselve. Rémülten szaladtam oda, ahogy megláttam.
- Rosszul tetszik lenni?
- Igen – rebegte az öregasszony.
- Hívjak orvost?
- Ne, ne! – tiltakozott.
Egy különleges koncert Budaörsön
"DRÁGA BARÁTAIM! SZERETETTEL HÍVLAK TITEKET AZ ORSZÁG ELSŐ ÁLLAMI GONDOZOTT GYEREKEIBŐL ÁLLÓ GOSPEL KÓRUS KONCERTJÉRE BUDAÖRSRE DEC 17. SZOMBATON 19-ÓRÁTÓL 20.30-IG. EZ JÓ ALKALOM ARRA, HOIGY OLYAN EMBEREKET IS BEHÍYVJUNK A TEMPLOMBA AKIK NEM SZOKTAK JÁRNI, HISZEN ITT EGY CSODÁLATOS KONCERT LESZ, AMELYÍ MINDENKI SZÁMÁRA EGYARÁNT ÉLVEZHETŐ ÉS TARTALMAS , GONDOLATOKKAL ARANYOZZA BE AZ ESTÉT.
Egy mosolyba került az életem
Saint-Exupéry a spanyol polgárháborúban is részt vett a köztársaságiak oldalán. Ez az időszak ihlette „A mosoly” (Le sourire) című elbeszélését. A történet szerint ellenséges fogságba esett, és börtönbe zárták. Őrei rideg tekintetéből és a durva bánásmódból biztosra vette, hogy másnap kivégzik. Így gondolkodott az író: