Címlap
A faji kérdés nem fekete-fehér ügy
Az afroamerikai író szerint helytelen a feketék leszakadását kizárólag a fehérek előítéletességével és az amerikai társadalom strukturális rasszizmusával magyarázni. Hiába fogalmaz óvatosan, nem ússza meg, hogy őt is az áldozatok hibáztatásával vádolják.
Nagy-Britanniában komolyan nekimentek a kereszténységnek
Az Egyesült Királyságban két éve alakult egy bizottság (magyarul kb. „a vallás és a hit közéleti szerepét vizsgáló bizottság”) egy volt magas rangú bírónő, Ann Elizabeth Oldfield Butler-Sloss vezetésével. A bírónő több vallási vezetővel együtt egy nagy vizsgálatot indított, hogy megvizsgálja, hol a helye a vallásnak a modern társadalomban. A bizottság arra jutott, hogy szisztematikusan „keresztényteleníteni” kell a brit közéletet, ugyanis egyre kevesebb a templomba járó keresztény, miközben egyre több a muszlim vagy más vallású ember az országban, ezért „új vallási egyezségre” van szükség, hogy hivatalosan is több hangot kapjanak azok, akik nem vallásosak vagy nem keresztények.
Miért nincs lába a kígyónak?
"A kígyó nagyon fürge állat volt, meg aztán tolakodott, nyomakodott is, így elsőnek választhatott a sátorban a lábak közül..." - Így kezdődik a "Kisvárosi történetek" legfrissebb darabja, amit most itt is teljes terjedelmében olvasni lehet:
Szembenézés: magyar megszállás a Szovjetunióban
Ungváry Krisztiánnak a napokban megjelenő új könyve biztos, hogy nagyot fog szólni, és még arra is van némi esély, hogy nem csak politikai lövészárkok szerint fogják azt megítélni. Fontos lenne, mert ritka fontos könyv: az A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944 a II. világháború elhallgatott történetét tárja fel, úgy, hogy egyszerre segíti a nemzeti önvizsgálatot és a megértést. Holokauszt, partizánháború, Horthy felelőssége és máig mérgező kommunista hazugságok – Ungváry Krisztiánnal beszélgettünk (index.hu).
Képeslapakció a karácsonyi örömhír terjedéséért
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala Jézus Krisztus születését ábrázoló képeslapokat juttat el a plébániákon keresztül az emberekhez. Az Erdő Péter bíboros által kezdeményezett akcióról Monostori Lászlót, a hivatal irodaigazgató-helyettesét, az ötlet kivitelezőjét kérdeztük.
Áder János: Vigyáznunk kell magyarságunkra és hitünkre
Ha Európa vagy a magyarság lemond szellemi örökségéről, nemcsak önmagát veszíti el, hanem az emberiség egy kiemelkedően fontos erőforrását is – emelte ki Áder János köztársasági elnök a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott ebéden, december 10-én a Sándor-palotában.
Megtalálhatták Szigetvár mellett I. Szulejmán sírját
I. Szulejmán szultán síremlékének (türbéjének) maradványait fedezhették fel magyar tudósok Szigetvár mellett, jelentették be a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) Budapesti Programkoordinációs Irodájának szerdai sajtótájékoztatóján.
Beszámoló a Szeretet Földje 2015. évi munkájáról
„Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!” – ami elképzelhetetlen lenne közösségi tagjaink, munkatársaink, a hozzánk kapcsolódó emberek szervező munkája, imája, anyagi és lelki segítsége nélkül. Missziós munkánkról, röviden:
Ferenc pápa: Az irgalmasság hozzájárulhat egy emberségesebb világ építéséhez
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! - Tegnap itt, a Szent Péter-bazilikában kinyitottam az irgalmasság szentévének szent kapuját, miután már kinyitottam a bangui székesegyházét a Közép-afrikai Köztársaságban. Ma veletek együtt e szentév jelentéséről szeretnék elgondolkodni. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi a célja, mi a jelentése az irgalmasság évének.
A néma Zsoltika már angolul beszél - szegény gyerekek óvodája nem csak cigányoknak
„Mi nem küldünk el gyereket csak azért, mert nem cigány” – mondja az ország első cigány nemzetiségű óvodájának vezetője, Debre Krisztina, aki édesanyjától, a legendás cigány tanítónőtől vette át a csepeli Majd Megnövök Óvodát. Ide olyan, nagyon szegény gyerekeket vesznek föl, akiket máshol elutasítanak. Az óvoda 1993-as megalapítása óta felnőtt egy nemzedék, amely szintén idehordja a gyermekeit, vagy már óvónőként dolgozik itt, az iskolások meg visszajárnak. Valamit tudnak az itteniek, mert a rendkívüli lemaradással induló gyerekek között az országos átlagot messze meghaladja az iskolaérettek aránya.
Keresztény Európa – és ami mögötte van
"Mostanában a közbeszédben sokat szerepel a „keresztény Európa” kifejezés – nem utolsósorban a menekült-kérdéssel kapcsolatosan. Valóban központi szerepet játszik ez a kifejezés. Bemutat vagy ráutal valamire, amiről valószínűleg nem is beszélnénk, hogyha nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe, ti. hogy nem előre tervezetten számosan látogatnak el hozzánk átmeneti vendégséget kérve." - Máté-Tóth András írása.
Nagyüzemi gyerekrablás Norvégiában - keresztényüldözés a norvég gyámügynél
Öt gyerekektől fosztotta meg a norvég gyámügy a román-norvég Bodnariou házaspárt. A vád: "keresztény radikalizmus". A legkisebb gyermek mindössze három hónapos, édesanyja még szoptatta. Miután rajtaütésszerűen "kihallgatták", majd elszállították a gyerekeket, különböző nevelőcsaládoknál helyezték el őket. Legfeljebb rémálomként tudjuk elképzelni azt, ami a Bodnariou család életében a közelmúltban megvalósult. A román Marius és a norvég Ruth Bukarestben ismerkedtek meg, ahol mindketten a pünkösdi egyház tagjai voltak. Miután összeházasodtak, Norvégiába költöztek, hogy ott alapítsanak családot, és sorra jöttek is a gyerekek: a 9 éves Eliana, a 7 éves Naomi, az 5 éves Matthew, a 2 éves John és a 3 hónapos Ezekiel.