Címlap
Kétmillióan menekültek el Dél-Szudánból egy év alatt
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) drámai felhívást tett közzé, mivel a világ legfiatalabb országában tapasztalható erőszak elől Ugandában menedéket keresők száma immár meghaladta az egymilliót.
Nyerésre állunk!
Nemrég olvastam egy könyvet, amiben a főszereplő férfi egyik nehéz helyzetből a másikba kerül. Amikor azonban megkérdezik tőle, hogy érzi magát, mindig azt válaszolja: nyerésre állunk! Szeretnék most én is megosztani néhány apróságot, amiből kiderül, a nyerő csapathoz tartozunk és nyerésre állunk!
Visszaállás a gyerekkel a korai kelésre
Joseph A. Buckhalt, amerikai pszichológus évről évre látja el tanácsokkal a felkelés problémájával küzdő gyerekes családokat. Mit lehet tenni azért, hogy a lehető legkisebb nyűggel legyenek képesek átállni a fél hetes kelésre, és eközben még az se történjen meg, hogy a gyerekek nem alszanak annyit, mint amennyire szükségük lenne a fejlődésükhöz. 13 jó tanács:
Ferenc pápa: Ne veszítsük el bátorságunkat, kitartóan és bátran kérjük az Urat!
Augusztus 20-án délben a szentatya a vasárnapi evangéliumi szövegről, a lánya gyógyulásáért rendületlen hittel és bizalommal könyörgő kánaáni asszonyról elmélkedett. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Szent István örökségét folytatva
Nem tagadhatjuk, hogy sok hasonlóság van István kora és a mi korunk között. Európa egy vérzivataros évszázadon van túl és a Kárpát-medencében ma sincs béke és egyetértés. A magyar nemzet hivatása azonban ma is az, hogy békességszerző és békesség-hordozó legyen itt, miként Szent István idejében, példájául egész Európának.
Az öröm a keresztény ember viselete – Böjte Csaba ünnepi gondolatai Szent István királyról
Idén Szent István király ünnepén a budapesti bazilikánál Böjte Csaba ferences szerzetes tesz tanúságot hitéről, életéről. Ezúttal az ünnepről, a megmaradásról, az örömről és természetesen Szent István király példájáról beszélgettünk vele.
Sípos (S) Gyula: XXI. századi királytükör
Előzetes megjegyzés
A félreértések elkerülése végett: ez egy szépirodalmi alkotás és nincs semmilyen titkos, propagandisztikus célja. Nem akar a királyság, mint államforma mellett érvelni. Nem nosztalgiázik és nem álmodozik. Megírásával egyetlen célom volt: elénk rajzolni egy jó keresztény vezető képét és példát adni mindannyiunknak, hogyan éljünk és milyen úton járjunk. Én minden nap imádkozom, hogy Isten adjon nekünk jó vezetőket, emelje fel az Ő embereit az élet minden területén: a politikai, kulturális, vallási (stb.) életben egyaránt. Ha az alábbi írás segít nekünk a saját életünk megjobbításában és jó vezetőik kiválasztásában, már elérte a célját.
Veszélyben lehetnek a tetováltak a nagy melegben
Az amerikai Alma College munkatársainak vizsgálata 10 egészséges, 21 éves felnőttet foglalt magába. A férfiak felsőtestének egyik oldalán volt tetoválás, a másikon azonban nem.
Kanadai püspökök tiltakoztak a bányavállalatok okozta károk miatt
A kanadai püspöki konferencia elnöke Justin Trudeau miniszterelnöknek címzett levelében felhívja a figyelmet a kanadai bányászvállalatok által a világ több pontján okozott károkra.
Ez történik a rendszeres energiaital-fogyasztókkal
Az energiaitalok úgy tűnik nem csak közvetlenül, fizikailag hatnak a fogyasztókra. Az Amerikai Egyesül Államokban, a marylandi egyetemen végeztek egy kutatást a fiatalok energiaital-fogyasztási szokásaikról. Az eredményt a Drug and Alcohol Dependence nevű lap is publikálta, ugyanis különleges összefüggésekre jöttek rá.
Magyar menekültügyi statisztika
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2016 és 2017 adatai szerint idén június végéig közigazgatási eljárásban 46 menekültet fogadtunk be, a tavalyi 87 emberrel szemben. Az oltalmazottak száma ezzel szemben közel duplája a tavalyi 165-ről 275-re ugrott. Jellemzően afgánok, szírek, irakiak, de kubaiak és azeriek is szerepelnek a pozitív elbírálásban részesültek között. A menekültek között 12 iráni, 9-9 afgán és pakisztáni, 7 iraki, 4 szír és 2 nigériai embert ismertünk el menekültnek.
Egy jó állampolgári kezdeményezés!
Állampolgári kezdeményezést nyújtottak be a mai napon Lengyelországban az abortuszok visszaszorítása érdekében azokra az esetekre fókuszálva, amikor fennáll a magzat betegségének vagy fogyatékosságának az esélye. Lengyelországban a legális abortuszok 96%-át végzik el azért, mert fennáll a születendő gyermek betegségének vagy fogyatékosságának az esélye. 2015-ben 1044 abortuszból 1000-ret végeztek el ebből az indokból Lengyelországban, a legtöbbet ezek közül 4 és 5 hónapos magzatokon.