Címlap
„Jézus-hívő zsidó vagyok” – Tar Kata a Zsidók Jézusért Közösségről
"Olyan helyzet elé állt a népünk, hogy vagy megtagadjuk az atyáinkat és mindazt, amit Isten nekünk tanított, vagy Jézust kell megtagadnunk, akit Messiásnak ismertünk fel. Ezért ma fából vaskarikának tűnik, ha azt mondom, hogy „zsidó vagyok, aki hiszi, hogy Jézus a Messiás”. Szeretnénk Jézus messiási mivoltát a mi zsidó népünk számára is megkerülhetetlen ténnyé tenni."
Egy vers Színeváltozás ünnepére
Eisenbarth Kriszta (1946-2012) verse. Kriszta különösen is szerette ezt az ünnepet. Annak ígéretét látta benne, hogy egyszer majd minden véglegesen igaz, jó, szép és szerethető lesz. Minden át tud majd változni, mert rejtetten már most készülődik benne Istentől akart azonossága. Színeváltozás (Mt 17,1–8) a Martinovics-hegyen -, ahol egyedül barangolt az ünnep napján 2008. augusztus 6-án (megtalált kézirat):
Ferenc pápa: Viseljük gondját azoknak, akiknek tönkrement a házasságuk!
"Az egyház jól tudja, hogy egy ilyen helyzet ellentmond a keresztény házasság szentségének. Ugyanakkor tanító tekintete mindig anyai szívéből merít, és ez olyan szív, amely a Szentlélek vezetésével mindig a személyek javát és üdvösségét keresi. Ez az oka annak, amiért kötelességének érzi, hogy „az igazság iránti szeretetből” „jól megkülönböztesse az egyes helyzeteket”. Így fejezte ki magát Szent II. János Pál pápa a Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában (84. pont), és azt a példát említette meg, hogy különbség van a között, aki elszenvedte a különválást, illetve a között, aki okozta azt. Meg kell tenni ezt a megkülönböztetést." - Ferenc pápa szerdai katekézisének teljes szövegét közöljük:
Pio atya testét az irgalmasság szentévében a Vatikánba szállítják
„A Szentatya kifejezett óhaja, hogy Pietrelcinai Szent Pio atya holttestét az irgalmasság szentéve hamvazószerdáján a vatikáni Szent Péter-bazilikában közszemlére tegyék azon a napon, amikor a pápa az egész világba elküldi az irgalmasság misszionáriusait, azzal a különleges megbízatással, hogy prédikáljanak és gyóntassanak, mintegy élő jeleként annak, ahogy az Atya befogadja mindazokat, akik a megbocsátását keresik.”
Egy mondat a migránsokról
"A BÁH tájékoztatása szerint szerdáig 103 ezer 200 menekült érkezett Magyarországra."
Templomot építettek maguknak Calais-ban a menekültek
A franciaországi calais-i menekülttábor barakkjai két méternél alacsonyabbak, csak lehajolva lehet mozogni bennük. Ebben a kísértetvárosban július vége óta torony magasodik, kereszttel a tetején – tájékoztat az olasz püspöki konferencia hírcsatornája, a TV2000 és az Il Giornale olasz napilap.
Olcsóbb és egészségesebb energiaforrásokra áll át az USA
A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében 2030-ig a 2005-ös szint 32 százalékára kell csökkenteniük a széndioxod-kibocsájtásukat az erőműveknek. A Fehér Ház közleménye szerint ez 9 százalékkal több, mint amennyi a csökkentés mértékére vonatkozó eredeti javaslatban szerepelt - írja az MTI.
Mire képes 100 civil, 16 hajó és óriási lelkesedés?
2,5 tonna szemét kihalászására a Tiszából! A PET Kupa célja, hogy az árvízzel Ukrajnából és Romániából érkező hatalmas mennyiségű szeméttől megtisztítsa a Tiszát. Az idén, a 3. PET Kupán minden eddiginél több hajó (16), és minden eddiginél több ember (100) vett részt. És ennek megfelelően rekordmennyiségű szemetet gyűjtöttek össze: 2,5 tonnát - köztük több mint 30 ezer! műanyag palackot.
Bedeszkázott szemmel
Jézus egyik legismertebb példabeszédét olvassuk most a hegyi beszédből, ahol figyelmeztet minket, hogy ne a szálkát nézzük embertársunk szemében, amikor a miénkben gerenda van. De vajon tehetünk-e mást, ha úgy be van deszkázva a szemünk saját önelégültségünkkel, önigazultságunkkal, hogy csak apró réseken keresztül látunk ki? Azt a kis nyílást bizony hamar eltakarja a szálka, gerendaként meredezve előttünk. Hogy ez milyen veszélyes ránk nézve, arról Megváltónk világosan beszél:
Az Iszlám Állam támadása után egy évvel…
Sr. Maria Hanna OP levele az iraki domonkos nővérek helyzetéről, egy évvel menekülésük után. Érdemes elolvasni!
Fapados forradalom a Vatikánban
Mióta Ferenc pápa a katolikus egyházfő, a Vatikánban a „low cost” lett a jelszó. "Nekem fáj, amikor egy papot vagy apácát a legújabb típusú autóban látok" – mondta Ferenc pápa 2013-as megválasztása után nem sokkal, ennek megfelelően felfüggesztette a szolgálati autók használatát, ő maga a Vatikánon kívüli útjain egy régi Ford Focus-szal, a pápai állam területén pedig gyalog közlekedik, amit megkövetel a bíborosoktól is, írja az MTI.
Talányos kérdések
Megy-e az Isten szabadságra? És ha igen, hová? Azt mondják, a Világegyetem végtelen, de nem határtalan. Egy folyamatosan táguló gömb formájában képzelhetjük el. De hová tágul a Mindenség, ha mögötte nincs semmi? És milyen távlatos tervei lehetnek Istennek, ha a Világegyetem még mindig tágul? És hogyan mondhatjuk, hogy közeledik Isten, ha egyszer mindig velünk van? És fekete színt látnak a vakok, akik semmit sem látnak?