Címlap
Csíksomlyó - "Tegyétek, amit a Fiam mond!"
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatta be az ünnepi szentmisét az idei pünkösdi csíksomlyói búcsún. Szentbeszédében hangsúlyozta: a Szűzanya azóta sem mond többet, mint amit a kánai menyegzőn mondott: „Tegyétek, amit Fiam mond!” A zarándokok teljes búcsúval járó pápai áldásban részesültek.
Nagy fordulat: boldoggá avatták Romero érseket, a szegényekért élő egyház vértanúját
Május 23-án, szombaton San Salvadorban Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa mintegy negyedmillió hívő jelenlétében avatta boldoggá Óscar Romero San Salvador-i vértanú érseket, akit 1980. március 24-én öltek meg a hit elleni gyűlöletből, szentmise közben.
Nagy magyar siker: a Nagydíjat és a kritikusok díját is megkapta a Saul fia Cannes-ban
Legfrissebb hír: A zsűri nagydíját nyerte a Saul fia Cannes-ban!
A cannes-i filmfesztivál a közönséget és a nemzetközi sajtót is rabul ejtő holokausztfilm, a Saul fia kapta a filmkritikusok díját. Nemes Jeles László FIPRESCI-díjjal jutalmazott alkotása június 11-én kerül a magyar mozikba, de már a premier előtti vetítésekre is szinte percek alatt elkeltek a jegyek. (Azóta érkezett: még több díj...)
Dőlnek a bástyák - az írek többsége igent mondott a melegházasságra
Mind a támogatók, mind az ellenzők táborának prominens képviselői szerint megszavazta az ír lakosság az azonos neműek házasságának legalizálását. A magyar végvár még áll...
Gyógyulás klausztrofóbiából
Tanúságot szeretnék tenni Jézus kegyelméről, ami velem történt. Klausztrofóbiás voltam, és meggyógyultam!
Jöjj Szentlélek!
Jöjj Szentlélek, ölelj át minket! Jöjj, oszd meg velünk ajándékaidat, adományaidat, karizmáidat, hogy krisztusivá lehessünk és így szolgálhassuk Istent! Jöjj Szentlélek, hogy a szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, kedvesség, fegyelmezettség gyümöcsét teremje életünk! Jöjj Szentlélek, köss össze minket az összetartó szeretet tüzével és segíts, hogy egymást építve lehessünk egy testté, Krisztus testévé! Jöjj Szentlélek kegyelmeiddel, hogy megvalósulhasson közöttünk Isten országa, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.
Fényképek a százhalombattai zenés könyvbemutatóról
Fényképek a százhalombattai kiállítás-megnyitóról és zenés könyvbemutatóról - avagy itt láthatók a szerzők teljes terjedelmükben! (A következő könyvbemutató június első felében lesz Törökbálinton és lesz Ercsiben is... ) És a képek:
TŰZ ÉS FÉNY szentségimádás
A Cor et Lumen Christi közösség magyarországi csoportja szeretettel hív és vár téged a nyár előtti utolsó nyitott imaestre 2015. június 1-én 19-21 óráig. Részletek:
Henri Boulad: Az Egyháznak, mindannyiunknak, megtérésre van szükségünk, mindennap!
Henri Boulad egyiptomi szerzetes május közepétől ismét a magyar jezsuiták vendége, a Párbeszéd Házában tart előadásokat, lelkigyakorlatokat vezet. Látogatása alkalmából arról kérdeztük, mit tehetünk a modern világban, Európában azért, hogy az evangélium átformálja életünket és a világot körülöttünk. - Nagyon jó interjú, rdemes elolvasni!
EU-politika az abortuszok terjesztéséért
Május 26-án az EU közös döntést hozhat az abortuszok előmozdítása érdekében, holott az abortuszt több soron tagállami hatáskörbe helyezte az Európai Parlament. Amennyiben minden tagállam igent mond az "abortuszjog előmozdítására” – akár saját jogszabályaival ellentétben –, a nemzetközi fórumokon az EU egységes blokként lép fel az abortuszok terjesztése érdekében.
Erdő Péter bíboros két jó szava
>Erdő Péter bíboros úr interjút adott az info-rádiónak. A Magyar Kurir két részletet emel ki, amelyet mi is átvettünk. Az egyik a migrációval, a másik a halálbüntetéssel foglalkozik:
Beszámoló a zenés könyvbemutatóról és kiállítás-megnyitóról
Százhalombattán megnyílt Vihart Anna iálítása, s ez egyben a Sárkányszelídítők zenés könyvbemutatója is volt. A programon részt vett egy kedves helyi újságírónő, az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatjátok: