Címlap
Az idegtudós, aki rájött, hogy pszichopata
James Fallon amerikai idegtudós a pszichopatákkal foglalkozik. Sorozatgyilkosok agyáról készült felvételek elemzése közben jött rá, hogy agyi mintázatai alapján neki is pszichopatának kéne lennie. Mi mentette meg attól, hogy öljön, vagy nőket erőszakoljon meg?
Kezdődik a Sziget - kezdődhet az ima
Tegnap (kedden) Budakalászra mentünk - Pataki Mihályéknál voltunk, hogy átnézzük a Szeretet Földje Találkozó kiállítására a festményeit -, és a Hajógyári szigetre tartó fiatalok sorai láttán szembesültem azzal, hogy elkezdődött az idei Sziget Fesztivál. Imádkozzunk értük, hogy Isten védje meg őket a bűnöktől, bajoktól, betegségekről és a gonosz lélek minden kísértésétől és csapásától!
A protestáns etika rabjai
A modern technológia révén jelentősen nőtt a munka hatékonysága. De hiába termelünk többet kevesebb munkával, alig csökken a munkaterhelés. A munka a nyugati kultúra része – akkor is dolgozunk, ha nem muszáj.
Dél-Korea katolikus sikertörténet
Ferenc pápa koreai útja egyrészt a megosztott ország politikai viszonyaira irányítja a figyelmet, másrészt bemutatja a dél-koreai kereszténység helyzetét, mely dinamikájával, arculatával irányt mutat a világnak. A Kathpress háttérelemzése.
A kenyérszaporítás csodáját kell létrehoznunk
Vecsei Miklóssal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével beszélgettünk (Magyar Kurir), a szeretetszolgálat 25. születésnapja alkalmából.
Milliók válnak kereszténnyé az interneten
A cikk még 2011-ben készült, de most felteszem ide, egy sóhajjal: milyen jó lenne, ha valóban így lenne! Tehát: " A „Global Media Outreach” felmérése szerint „futótűzként” terjed a keresztény hit az interneten. Egy tanulmány eredménye szerint több mint fele azoknak, akik online kezdtek hinni Jézus Krisztusban, hitüket később másokkal is megosztották. A megkérdezettek 51 százaléka tette ezt három vagy annál több alkalommal, 37 százalékuk pedig egyszer vagy kétszer – mondta Walter Wilson, a Global Media Outreach alapítója és elnöke.
Ha a gyerek abúzusról beszél, nem hazudik!
Nem szeretünk ilyesmiről beszélni, sőt, legjobb lenne nem is tudni róla. Ugyanakkor tény, hogy a gyermekek néha molesztálás, szexuális abúzus áldozataivá válnak. Az erről szóló statisztikák számadatai is eléggé elszomorítóak: a New York-i Child Abuse Prevention Services adatai szerint például világszerte 18 éves korig a lányok negyede, a fiúk hetede válik szexuális visszaélés áldozatává; a magyar adatok optimistábbak, minden tizedik gyerekről tesznek említést.
Fontos közlemény - változik a Szeretet Földje Találkozó időpontja
Kedves Testvérek! Rajtunk kívül álló okok miatt a Szeretet Földje Találkozó időpontját módosítanunk kellett. Az egy héttel később, 2014. szeptember 20-án lesz! A többi változatlan: Törökbálinton... lásd: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/6083-szeretet-foldje-talalkozo-2014
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott, és odaszentelődés...
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott, a Szent Anna Piarista Templomban 2014. augusztus 15. péntek, 17.00 órától - összekapcsolva a Szűzanyának való odaszentelődéssel, Nagyboldogasszony napján. Részletek:
A kiválasztottság csodája és rettenete
Azt elég sokan tudják, hogy Ábrahámnak volt egy fia, Izsák, a Kiválasztott, akit az apja felvitt a Mória hegyére, hogy Istennek áldozza. Talán sokan arról is hallottak valamit harangozni, hogy volt egy másik fia is a szolgáló lánytól, Izmael (minden muzulmánok ősatyja), akit később elűzött magától. Azt viszont már keveseknek rémlik, hogy Sára halála után Ábrahám újraházasodott és lett még hat fia! (Lásd: Ter 25, 1-2) Ők aztán ajándékot kaptak az apjuktól, de semmit nem örököltek tőle, minden Izsáké lett…
Elhagyott templomok újrahasznosítva
Egyre többen gondolkodnak abban, hogy hogyan lehetne megmenteni vagy újragondolni a funkciójukat vesztett, több száz éves templomokat. Az inhabitat.com szerkesztői összegyűjtötték azt a hat ötletes megoldást, melyeknél a tervezők figyelembe vették ezeknek az alkotásoknak a kulturális örökségben betöltött elengedhetetlen szerepét is. Íme néhány példa, hogyan használhatjuk ki praktikusan az elfeledett templomok adottságait!
Egy jó példa: Görkapocs fesztivál
A görögkatolikus Egyház idén is megrendezi városmissziós fesztiválját, hogy hangsúlyozza azokat az értékeket, melyek mindnyájunkat összekötnek. A zene, a felhőtlen szórakozás és a fesztiválhangulat jegyében görögkatolikus közösségeink és neves előadók mutatnak rá a közös pontokra augusztus 13-án Tokajban – tájékoztat a Hajdúdorogi Egyházmegye honlapja.