Címlap
A Szűzanya 2018. július 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Mindnyájatok édesanyja vagyok, ezért ne féljetek, mert hallom az imáitokat, tudom, hogy kerestek engem, és ezért kérem Fiamat értetek, Fiamat, aki egy a Mennyei Atyával és a Vigasztaló Szentlélekkel, Fiamat, aki a Mennyország felé - ahonnan jött - a béke és a fény Országa felé vezeti a lelkeket.
Anya-gyerek nap az érdi tanodában
A héten kedden az Érdi Tanodában anya-csecsemő napot tartottunk. Képes beszámoló:
„Semmi sem lesz lehetetlen nektek” – Öt világhírű szent, akik megkapták a bilokáció ajándékát
Az ember természeténél fogva alá van vetve a világ fizikai törvényeinek. Nem tudunk gép nélkül repülni, átugrani magas épületeket, vagy egyszerre két helyen lenni. Azonban „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37)...
Dömdödöm úr összepakol
Körülnézett a szobában. A bútorok a helyükön maradnak, azokkal együtt adta el a lakást. Szerencsére, így nem neki kell lomtalanítania. Ugyan hová vitethetné máshová a kitérdelt fotelt, teste súlyától elformátlanodott régi, rugós ágyat, kisasztalt?
Nyitás vagy eltűnés – zsidókérdés Magyarországon 2018-ban
A magyarországi zsidó felekezetek drámai üzenetet kaptak a zsidóságról szóló szociológiai kutatás eredményeinek bemutatásakor. Amolyan utolsó figyelmeztetést. Megértették és komolyan is veszik. Heisler András Mazsihisz-elnök írása:
Michael August Blume SVD érsek Magyarország új apostoli nunciusa
A Szentatya, Ferenc pápa 2018. július 4-én Michael August Blume alessanói (Alexanum) címzetes érseket, verbita szerzetest Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki.
Magyar származású írónő kapta a legfontosabb német irodalmi díjat
A soproni születésű Terézia Mora kapta a legrangosabb német irodalmi elismerésnek számító Georg Büchner-díjat – közölte a darmstadti Német Nyelvi és Irodalmi Akadémia. A zsűri indoklásában egyebek között Terézia Mora eleven nyelvművészetét emelte ki, amely a hétköznapok nyelvezetét a költészettel vegyíti.
Fellebbeztek az abortuszpártiak, folytatódik a vallásgyalázós ügy...
A CitizenGO levele: "Biztosan emlékeznek még arra az esetre 2016-ból, amikor a lengyel nagykövetség előtt egy abortuszpárti demonstráción egy püspöknek öltözött fiatalember „abortusztablettával” „áldoztatta” társait. „Járuljatok szentáldozáshoz! – szólt hozzájuk, és egy jól láthatóan címkézett, „abortusztabletta” feliratú zacskóból „Krisztus teste” kijelentés kíséretében fehér tablettákat helyezett az „elé járulók” nyelvére. Az erről készült felvételeket az esetet követően az interneten terjesztették.
Sokkolóan rossz a magyar édesvizek állapota
Magyarország vizeinek kevesebb mint a 20%-a van jó ökológiai állapotban, a helyzet európai összehasonlításban is különösen rossz nálunk. Tünetértékű, hogy még a tiszavirág állományában is jelentős csökkenés látszik. Mindez az Európai Környezetvédelmi Ügynökség kedden publikált jelentéséből derül ki: a helyzet még Romániában is jobb valamivel.
Gyerekmolesztálás eltitkolása miatt házi őrizetre ítéltek egy ausztrál érseket
Egy év házi őrizetre ítélte egy ausztrál bíróság kedden Philip Wilson adelaide-i római katolikus érseket gyermekmolesztálás eltussolása miatt. A newcastle-i bíróság 12 hónap házi őrizetet szabott ki az érsekre, hat hónap után helyezhetik feltételes szabadlábra.
Átlafg alatt, fölött - röviden
A Központi Statisztikai Hivatal tavalyi adatait alapján a magyar társadalom 55 százaléka élt az átlag alatt. Ez azt jelenti, hogy kevés kiemelkedően jól kereső háztartás húzta fel az átlagot.
Sípos (S) Gyula: Törp, elf, vagy troll?
1. Gorum a törp
Megkértek minket, hogy a későbbi nemzedékek számára jegyezzük le a Nagy Csapat történetét. Nyilván leginkább rám számítanak, mint a hegy népének avatott tudósára, hiszen a Vándor elhagyott minket, Vasa írni se tud, Fenilt pedig mégiscsak jellemzi a fajtája gőgje. Én viszont már több, mint húsz tudományos művet írtam, közülük a „Kőzetminták rendszerezése metrikus alapon” az egyik legtöbbet idézett tudományos mű – ezt nem dicsekvésből mondom, távol áll tőlem az ilyen, de az objektivitás mégiscsak megkívánja.