Címlap
A pápa kéri: Most pénteken imádkozzunk és böjtöljünk a békéért!
„Mivel azt látjuk, hogy a világ sok részén a konfliktushelyzet tragikusan elhúzódik, arra hívom az összes hívőt, hogy tartsunk külön egy ima- és böjtnapot a békéért február 23-án, nagyböjt első hetének péntekjén.
Totemek 3.: Hétszűnyű Koponyányi Manyók, a Fenevad
A Sárkány a tetejetlen világfa tetején épített magának fészket, onnan irányította birodalmát. Minden állatnak helyet adott a világfa különböző részein, ágai között és odvaiban, hogy szem előtt legyenek és bármikor utasíthassa őket. Azok pedig félve-remegve jöttek hozzá és örültek, ha visszamehettek népeik közé, ahol ők uralkodhattak.
Azonosították az Árpád-ház DNS-ét
Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport – írja a Magyar Idők. Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője elmondta: vizsgálataik alapján az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.
Újabb csapás az evolúciós embertanra: beszélt és hajózott a Homo erectus
A felegyenesedett embernek a miénkhez hasonló testfelépítése volt, értett a főzéshez, gyártott magának eszközöket, és egy új elmélet szerint bizonyos fokig a hajózás tudományát is ismerte, ám ehhez szüksége volt az artikulálatlan morgásoknál valamivel bonyolultabb nyelvre. Valahogyan mégiscsak meg kellett mondani a társainak, hogy mikor evezzenek, és mikor ne - állítja Daniel Everett, a massachusettsi Bentley Egyetem professzora.
Röviden: Ferenc pápa a gyógyításról
"Nehéz viszont arra a kérdésre válaszolni – vallotta meg –, hogy miért szenved olyan sok ember a világban. „Ki tud erre válaszolni? Senki – állapította meg a pápa. – Olyan kérdések ezek, amelyekre nincs emberi válasz, csak isteni.” Az egyetlen dolog, amit tudunk, hogy Isten célja „a gyógyítás – Isten mindig gyógyít – és az élet… Isten azokban a nehéz helyzetekben, amelyekbe kiskorunk óta kerülünk, mindig gyógyítani akar, életet akar vinni oda, ahol halál van”. (magyar kurir)
A szentségimádás misztikája 3. rész
Válaszoljunk meg néhány kérdést, ami felmerülhet azokban, akik most ismerkednek a szentségimádással. Mindig térdelni kell a szentségimádás alatt vagy lehet ülni, esetleg állni is? Mit kell imádkozni? Baj-e, ha nem érzek semmit ima közben? Baj-e, ha elszórakozok közben? Baj-e ha néha unom?
A békesség szolgálatáról - röviden:
A Közép-afrikai Köztársaságban súlyos fegyveres konfliktusok dúlnak. Dieudonné Nzapalainga bíboros más vallások vezetőivel együtt folytatja a „párbeszéd zarándokútjait”, sorra látogatja a fegyveres csoportok vezetőit és kiengesztelődésre hívja őket: „Megállunk mindenkivel beszélgetni, kitartóan kérjük, hogy térjenek vissza a párbeszéd útjára: nem születik megoldás, ha csak a fegyverek beszélnek. Különféle csoportokkal találkoztam, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül. Mindenkit arra kértem, karolja fel a béke ügyét.” (magyar kurir) Vajon hazánkban nem lenne erre szükség?
Az ördög fél Pio atyától – Egy olasz ördögűző vallomása
Piero Catalano, a reggio calabria-bovai főegyházmegye ördögűzője Gabriele Amorthnál „tanulta ki szakmáját”. Munka közben gyakran hívja Pio atyát segítségül, akit a gonosz egyszerűen csak „szakállas embernek” vagy pedig polgári nevén Francesco Forgionénak hív.
Stop Jézus - avagy határhelyzetben
Határhelyzetben volt az első emberpár, amikor a Kígyó kísértésére választ kellett adniuk. Határhelyzetbe került Jézus a pusztai negyven napos böjt alatt. Határhelyzet alakult ki az egyházban Ferenc pápasága alatt és határhelyzetbe kerültünk most mi is egyházunk és a választási kampány miatt.
"Keresd a békét és járj nyomában..."
Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat Kunszentmártonban, a Karmelita Rendházban 2018. március 23. péntek 17 órától március 25. vasárnap 13 óráig. Téma: “Keresd a békét és járj nyomában” - béke a szívben, béke a családban, béke a hazában. A lelkigyakorlat keretében nyitott gyógyító alkalom... Részletek:
Ferenc pápa: A nagyböjt nem szomorú, nem gyászos idő
Február 18-án a Szentatya a déli Mária-imádság előtt a szentmise evangéliumáról, az imádság és a megtérés fontosságáról elmélkedett. Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közreadjuk.
Böjte Csaba: álmaink szintjére emelni világunkat...
"Gyermekként sokszor égő fájdalommal tanultam meg, hogy milyen messze van a legszebb szándék és az elvégzett munka végeredménye.