Címlap
Fél Európát beterítené az óceáni szemétfolt
Akkorára nőtt a csendes-óceáni szemétfolt, hogy nagyjából Spanyolországot, Franciaországot, Németországot és Lengyelországot is egyben beterítené. Több mint 1,6 millió négyzetkilométeren terül el a hulladék. A szelek és az áramlatok hordák össze a nemzetközi kutatócsoport által 88 000 tonnásra becsült műanyaghalmot, amely Kalifornia és Hawaii közt félúton található.
Ferenc pápa a miséről: Az áldozásban Jézus is magához vesz minket!
Március 21-én a Szentatya folytatta katekézissorozatát a szentmiséről, e héten az áldozásról elmélkedett. Azt hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia gyógyszer is számunkra, és amikor áldozunk, nemcsak mi vesszük magunkhoz Jézust, hanem ő alakít magába minket. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes egészében közöljük.
Tanúságtétel a kaposfüredi lelki napról
Először volt nálunk Kaposfüreden gyógyító lelki nap a Szeretet Földje Szolgálat vezetésével, ezért nagy volt a várakozásunk. Az alkalom felülmúlta a várakozásunkat, mert mindenkinek az volt a véleménye, hogy "nagyon jó volt"!
Kommentár nélkül
"A Németországban élő nagyjából 4,5 millió muzulmán vallású ember révén az iszlám Németország részévé vált – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag)." (index.hu)
Néha elgondolkodom...
A Voice of Spirit zenekar "Néha elgondolkodom..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép M. Dvorszky Eszter alkotása.
Ezt is mi tettük - röviden:
Kedden elpusztult Sudan, a világ utolsó hím északi szélesszájú orrszarvúja. A 45 éves állatot a korával kapcsolatos szövődmények miatt altatták el. A rinocérosz és két nőstény társa, Najin és Fatu része volt annak az ambíciózus tervnek, mellyel a tudósok meg akarták menteni a kihalástól az alfajt. Az 1960-as években még kétezer példányra becsülték a populációt... (MTI)
A Szűzanya éves üzenete Mirjanának Medjugorjéban
A Szűzanya 1981. június 24-től 1982. november 25-ig jelent meg minden nap Mirjana Dragićević-Soldonak Medjugorjéban. Az utolsó minden napos jelenésekor a Szűzanya rábízta a tizedik titkot is és azt mondta, hogy ezután évente csak egy alkalommal fog megjelenni neki, március 18-án. Így volt ez az elmúlt években is. Több ezer hívő gyűlt össze rózsafüzér imára. A jelenés 13:38-kor kezdődött és 13:42-ig tartott. Az üzenet:
Történetek az isteni gondviselésről - Aki úr testetek és lelketek felett
Legidősebb lányom már elég korán külön akart élni tőlünk, viharossá sikeredett kamaszkort követően. Én vágytam is rá, hogy költözzön, de féltettem is őt, nem akartam, hogy nehézségei legyenek. Rajta akartam volna tartani a szemem, nem így elengedni.
Vírusként terjed az anyák és Down-szindrómás gyermekeik közti szeretetet bemutató videó
Világszerte több millióan nézték már meg azt a kisfilmet, amely az édesanyák és Down-szindrómás gyermekeik közti különleges kapcsolatot mutatja be. A történet, a dalszöveg és a videó:
Legújabb orvosi eredmények: szklerózis gyógyítása őssejtterápiával, vakok gyógyítása
1. Egy nemzetközi vizsgálat szerint őssejtterápiával jelentősen javítani lehet szklerózis multiplexben szenvedő betegek állapotát. Az orvosok azonban hangsúlyozták, hogy az eljárás nem alkalmas minden ilyen beteg kezelésére - írja be róla a BBC. 2. Két brit kutató sikerrel kezelt két időskori vakságban szenvedő beteget, akik nem csak, hogy visszanyerték látásukat, de a kísérleti kezelés után újra tudtak olvasni is, írja a The Guardian.
Ars Sacra Fesztivált 2018-ban is
A XII. Ars Sacra Fesztivált szeptember 15–23. között tartják, a Nyitott Templomok Napját szeptember 15-én rendezik meg; mindkettőhöz július 15-ig lehet csatlakozni programokkal, helyszínekkel.
A „Tekints az égre, és lásd meg!” (Jób 35,5) mottóval megrendezendő Ars Sacra Fesztiválra és a Nyitott Templomok Napjára egyaránt várják a jelentkezéseket.
XVI. Benedek eredeti levele, a kihagyott részekkel együtt
Miután nagy vihart kavart, hogy korábban a Vatikáni Sajtóközpont csak egy részét tette közzé Benedek pápa levelének, amelyet a Ferenc pápa teológiáját bemutató könyvsorozat kapcsán írt, március 17-én nyilvánosságra hozták a levelet teljes terjedelmében.