Címlap
Kevéssé ismert tények az őrangyalokról
Az őrangyalok léte vagy nem léte, illetve szerepe az életünkben sok embert foglalkoztat. Összeállításunk mellé a Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK) és a Magyar katolikus lexikont is ajánljuk tájékozódásra.
Költészet napjára: Anyám
József Attila: ANYÁM
A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban - -
Mindenféle jó...
Régóta nem írtam már ide a munkanaplóba, de nem azért, mert ne lett volna miről beszámolni, épp ellenkezőleg, a zajló események nem hagytk időt... De most! Örömünnepünk, regionális találkozók, új könyv, Alfa-hétvége, egyebek...
Az életszentség útja „elevenebbé és emberibbé” tesz – Közzétették Ferenc pápa új apostoli buzdítását
Április 9-én mutatták be a Szentatya legújabb apostoli buzdítását, melynek címe: „Gaudete et Exsultate [Örüljetek és ujjongjatok] – az életszentségre szóló meghívás a mai világban”. Ferenc pápának ez már a harmadik apostoli buzdítása.
Történetek az isteni gondviselésről - Csodacsigolya
Egyik év októberében erős fájdalmat éreztem a derekamban. Nappal még csak elvoltam valahogy, de ha este lefeküdtem, azt egészen kibírhatatlannak éreztem. A pizsamám puszta érintkezése a bőrömmel is fájdalommal járt. Elmentem hát a reumatológiára, ahol röntgenre írtak ki. Mire a következő héten visszamehettem az orvoshoz, már csak injekciókkal és erős fájdalomcsillapítókkal tudtam létezni.
Az ukrajnai nuncius figyelmeztet: Megfeledkeztünk az Európában ma is dúló konfliktusról
2014. április 6-án az ukrajnai Doneck, Luhanszk és Harkov térségében fegyveresek kormányzati épületeket foglaltak el – így kezdődött az a háború Európában, amely még ma sem ért véget. A SIR olasz katolikus hírügynökségnek Ukrajna apostoli nunciusa, Claudio Gugerotti nyilatkozott.
Szeretettel várunk a Regionális Szeretetláng Találkozóra!
Szeretettel hívunk a Regionális Szeretetláng Találkozóra, ahol Kindelmann Győző (Erzsébet asszony unokája) és Begyik Tibor (Erzsébet asszony munkatársa) is beszélni fog az emlékeikről, imádkozni fogunk a Szeretetláng kiáradásáért és belső gyógyulásokért... 2018. április 14-én szombaton 9-16 óráig Törökbálinton, római katolikus templomban és a felújított Szeretetláng kápolnában és közösségi házban. Részletek:
Választás után, döntések előtt
Lezajlott az országgyűlési választás, mindenki megnyugodhat, beszélhetünk végre a fontosabb dolgokról is. (Ebben a mondatban persze van némi ironizálás is, hiszen ezen a honlapon soha nem politizáltunk, hacsak nem Isten országa érdekében, ha már egyszer oda tartozunk.) Tegnap este gyógyító összejövetel volt templomunkban. A szentáldozás utáni csendben azonban, amikor az esetleges gyógyulásokat bemondjuk, először nem azok jöttek, hanem Isten néhány alapigazságra hívta fel a figyelmünket.
Ferenc pápa az irgalmasság vasárnapján: Visszaesel bűneidbe? Légy visszaeső az irgalomkérésben is!
Április 8-án, húsvét második vasárnapján délelőtt ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szentatya a Szent Péter téren. Arra biztatta a hívőket, hogy sose féljenek sebeikkel és bűneikkel az Úrhoz fordulni, mert az Úr épp azokon keresztül ad nekünk gyógyulást és bocsánatot.
Teljes búcsú lehetősége az irgalmasság vasárnapján!
Szent II. János Pál pápa az Isteni Irgalmasság vasárnapjának nyilvánította ezt a vasárnapot Szent Fausztina nővér magánkinyilatkoztatása alapján. Az Apostoli Penitenciaria 2002. június 29 - én kelt dekrétuma szerint teljes búcsút nyerhetnek azok, akik a szokásos feltételeket teljesítik. Gyónás, áldozás, imádság a Szentatya szándékára. Imádkozzunk e napon az országgyűlési választások sikeréért is.)
Röviden - vatikáni harc a pedofília ellen
A vatikáni rendőrség nagy mennyiségű gyermekpornó birtoklása és terjesztése miatt őrizetbe vett szombaton egy nyugalmazott szentszéki diplomatát, aki korábban a Vatikán egyesült államokbeli nagykövetségén teljesített szolgálatot. A Vatikán szűkszavú közleményében tájékoztatott a főpap elleni intézkedésről. Ferenc pápa zéró toleranciát hirdetett az ilyen esetekre. Carlo Alberto Capella lehet az első olyan vádlott vatikáni bíróság előtt, aki gyerekek terhére elkövetett bűncselekmények miatt ül majd a vádlottak padjára. (MTI)
Gyógyító összejövetel ma Törökbálinton
Mivel április 8. az országgyűlési választás napja, és mivel senkit sem akarunk elvonni a szavazástól, ezért minimum-programot tartunk, Isten maximális részvételével... Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton április 8-án, vasárnap 18.00 órától. Részletek: