Címlap
6000 éves régészeti leleteket tártak fel
Öt régészeti korszak leleteit tárták fel az épülő M76-os gyorsforgalmi út zalai nyomvonalán végzett ásatásokon. Eke István, a Göcseji Múzeum ásatásvezető régésze szerint a Keszthely-Fenékpuszta lelőhelyen talált legkorábbi, rézkorból származó leletek csaknem 6000 évesek.
Röviden: Egyre több helyi háború zajlik
Több mint kétszeresére nőtt a nem nemzetközi fegyveres konfliktusok száma a világon az évszázad eleje óta - írta kedden közzétett jelentésében a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC). A konfliktusokban több érintett fél van mint régen, az elmúlt hat évben pedig több fegyveres csoport jelent meg, mint az azt megelőző 60 évben - idézi a tanulmányt az MTI. A két fél között zajló konfliktusok csak a harmadát teszik ki az összesnek, míg az esetek 44 százalékában az összecsapások 3-9 fél között zajlanak.
Kanada: háromszülős család, az abortusz kötelező elfogadása, keresztény egyetem alapításának tilalma
Megállíthatatlannak tűnik a hagyományos értékrend felszámolása Kanadában. A közelmúltban több, a hagyományos keresztény értékrend és társadalmi berendezkedés ellen ható rendelkezés, valamint bírósági döntés született.
Ferenc pápa: A diktatúrák a rágalmazó kommunikációval kezdődnek
A botrányról szóló hírek vonzzák az embereket, és ezt a rossz szándékú hatalom kihasználja, hogy lerontsa mások hírnevét. Innen már csak egy lépés, hogy ténylegesen elpusztítsa az embert, mint az a zsidókkal történt az elmúlt évszázadban – mondta Ferenc pápa június 18-i reggeli homíliájában.
Hivatalosan is betegség a videojáték-függőség
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is a mentális rendellenességek közé sorolta a videojáték-függőséget. A betegségek új nemzetközi osztályozási listája, a hétfőn bemutatott ICD-11 szerint a játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben.
Erőszakosaké a mennyek országa?
Jézus – Keresztelő János bebörtönzése kapcsán -, nagyon különös mondatot mond, amin napjainkban érdemes elgondolkodni: „A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt.” (Mt 11, 12) Mit is jelent ez pontosan?
Püspöki levél az Alaptörvény módosításával kapcsolatban
Alábbiakban Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate (társadalmi kérdésekkel foglalkozó) Bizottság elnökének, az Alaptörvény hajléktalanokkal kapcsolatos részének módosítása vonatkozásában írt levelét adjuk közre.
A Hajléktalan Jézus szobra Budapesten (Magyar Máltai Szeretetszolgálat)
Boldog apák napját!
(Apa, anya, három gyerek és az őrangyalaik... :-) )
Nagy előrelépés Isten Szolgája Mindszenty József bíboros szenttéavatási ügyében
A Magyarországi Mindszenty Alapítvány közleményét adjuk közre:
Szemben a homoszexuális felvonulással
Képes beszámoló a csatkai gyógyító alkalomról
2018. június 9-én Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén gyógyító alkalmat szerveztünk Csatkán a Csatka-szentkúti kegykápolnában. Mint székesfehérvári lakos a Zsolt utcai templomban több alkalommal részt vettem gyógyító összejövetelen. Onnan jött az ötlet, hogy itt is jó lenne ilyen alkalmat tartani. Idén már harmadszor rendeztük meg.
Elgondolkodtató házi feladatot kaptak a szülők egy tanárnőtől a nyárra
Hihetetlen gyorsasággal lett Facebook-sztár egy floridai alsós tanár, Betsy Eggart. A nő nem csinált más, mint megosztotta a közösségi oldalán, hogy mit ad fel nyárra házi feladatnak, a posztját pedig már több mint 200 ezer ember megosztotta, nem véletlenül.