Címlap
Tanúságtételek a törökbálinti Szeretetláng kápolna életéből - 1. rész
“Amikor az Úr Jézus a kegyelem érintése által megnyitotta bensőmet annak befogadására, rögtön átadott a Szűzanyának, aki a kegyelmi élet csodálatos útján elvezetett Törökbálintra, a Szeretetláng Kápolnába. (Ő mindig, mindenkor és arra a helyre visz bennünket, amikor és ahol megkapjuk mindazt ami lelkünk javára válik, ami által “növekedünk” Ennek feltétele, hogy kérjünk egyre mélyebb alázatot, vállaljuk az önmegtagadást, az áldozatokat.) Ebben a Kápolnában, és közösségben igen sok kegyelmet kaptam, és kapok. Itt kaptam a vágyat az egyszerű, gyermeki szívvel mondott ima után, itt láttam meg az utat is, mely ennek a szívbéli állapotnak az eléréséhez vezet.
A Szentlélekről
Ki a Szentlélek? Egyszerű és rövid teológiai válasz: A Szentháromság harmadik személye – ezt megtanultuk hittan órán, de vajon ez mennyire vitt közel bennünket a megértéshez? Ajándékai, adományai, karizmái megtapasztalásához? Ennél többre van szükségünk!
Isten tíz tanácsa
Az ószövetségi Tízparancsolat tíz tanácsa megadja azt a keretet és irányt, amelyeken belül az ember bensőleg szabad és békés életet élhet. Nem börtön, ami beszorítaná az életet, hanem melegház, amin belül minden csodálatosan és gyorsan fejlődhet, függetlenül a külső körülményektől. Lebontani és eldobni magunktól nem csak értelmetlen, de halálos is.
Korabeli filmfelvétel Pio atya és szerzetestársai hétköznapjairól
Kapucinus szerzetestársaival együtt Pietrelcinai Szent Pio atya napjai is hosszúra nyúltak, ahogyan az 1950-re tehető filmfelvétel is mutatja. A szent életű szerzetes napi 19 órát munkával töltött.
Francesco Bamonte atya szentbeszéde
Elhangzott az idei (2016.) Szeretetláng Fesztivál szentmiséjén. Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke Rómában.
"Kedves testvéreim! A világon óriási harc dúl a jó és a rossz erői között az emberi szívek csatamezején. E gyilkos küzdelem azonban innen is továbbterjed, kiterjed a különféle intézményekre, az egész társadalomra, a nemzetekre, a kontinensekre, az egész világra, a nemzedékek tagjaira, és tart egészen az Úr dicsőséges eljöveteléig, amikor majd minden ember megláthatja Őt, az Utolsó Ítélet napján, és az Úr végleg leszámol a Sátán hatalmával a világban.
Jegyzetek az idei Szeretetláng Fesztiválról
Amikor három évvel ezelőtt Kindelmann Győző az első Fesztivál szervezését elkezdte, azt gondoltam, milyen bátor ember, hogy ilyen nagyságrendű feladatot felvállal. (Tíz évig vezettem egy kis művelődési házat és azóta is szervezek mindenféle programokat, de egy ekkora esemény megszervezéséhez nagyon nagy levegőt kellene vennem…) Nos, az eltelt évek, és az idei Fesztivál Győzőt igazolta…
Tanúságtétel a váci gyógyító összejövetelről
Anita a facebookon keresztül írta meg nekünk tanúságtételét - köszönjük!
"Jó napot, elnézést a zavarásért, a nevem Bernáth Anita, Romániából, Erdélyből származom, Vácon augusztus 19-én ott voltam, nagyon szépen köszönöm önöknek és Istennek hogy az utam oda vezette, az atyával is sikerült személyesen beszélnem, ez idő alatt amíg ott voltam. Újra közelebb érzem Istent és érzem hogy velem van.
Govindo – Teréz anya ajándéka egy olasz családnak
Marina Ricci újságíró, korábban a Tg5 olasz televíziós csatorna vatikánszakértőjeként is dolgozott. Idén júliusban megírta családja különleges történetét: 1996-ben ellátogatott Kalkuttába Teréz anyához és egy súlyosan fogyatékos kisfiúval tért haza, akit örökbe fogadott négy gyermeke mellé.
A törökbálinti Szeretetláng-kápolna felépülésének csodás története - 3. rész
A Szeretetláng Kápolna mint az egyetemes keresztény hit képi megfogalmazása áll előttünk. Így hirdeti szavak nélkül is Isten igazságát és bölcsességét, amelyet szeretetében megmutatott nekünk.
A két öreg
A városunktól északra lévő erdős dombokat a térképen Róka-domboknak írják, az itt élők azonban hosszú évek óta csak a „Két öreg hegye”-ként emlegetik. A legmagasabb domb tetején lévő kilátót sem híják már Rókalesnek, hanem Házaspárnak, de nem azért, mintha ide járnának a házaspárok kirándulni. A kíváncsi városiak, majd a szájról-szájra terjedő hírek nyomán az érdeklődők kezdték el így biztatni egymást: menjünk fel, nézzük meg a házaspárt! Így ragadt a Róka-dombokra az új név, s a kilátóra a Házaspár. (A teljes történet a képpel együtt itt található: https://www.facebook.com/kisvarostortenetek/ ) Jó szórakozást!
Böjte Csaba levele Ferenc pápához: Június 1. legyen a Gyermek Jézus napja
Böjte Csaba levélben fordult a pápához azzal a javaslattal, legyen június elseje a Gyermek Jézus napja. A Mária Út Egyesület minden év augusztus végén zarándoknapot szervez különböző célokért. Idén a gyermekáldásért zarándokolnak, s az út során Böjte Csaba szándékát aláírással lehet támogatni.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye az olaszországi földrengés kapcsán
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa megrendülten értesült a ma hajnalban Olaszországban történt földrengésről. Együttérzését fejezi ki a természeti katasztrófa sújtotta területen élőknek és az elhunytak hozzátartozóinak. Egyúttal döntött arról, hogy a Püspöki Konferencia katasztrófa alapjából 20 millió forint gyorssegélyt utal az Olasz Püspöki Konferencia részére a rászorulók megsegítésére.
Budapest, 2016. augusztus 24.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Állandó Tanácsa