Címlap
"...valami történt, nem fáj, ami fájt..."
2018. december 15-én, szombaton 16-19 óráig tartott a Szeretet földje lelkinap az újpesti Szent József templomban. A program Rózsafüzér imádsággal kezdődött, ezt követte Gyula előadása, majd gyógyító Szentmisével folytatódott, melyet Molnár István atya, a helyi plébános mutatott be. Végezetül a programok lezárásaként egy rövid közbenjáró ima is belefért a jelenlévők idejébe.
A kormány családvédelmi akcióterve
Hét pontban összefoglalva:
Ferenc pápa üzenete a betegek 27. világnapjára
A lourdes-i Szűzanya napján, február 11-én ünnepli az Egyház a betegek világnapját. Ez alkalomból a pápa minden évben üzenetet intéz a hívekhez. Idei üzenetének témája: „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,8).
Éjjeli fordulat
„Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” ( Lk 5,1–11)
Az Istennek való engedelmesség végül mindig meghozza gyümölcsét (megtelik a háló hallal, Péter pedig bűnbánatot tart). De eszünkbe juthat Jézus példabeszéde is a várakozó okos és balga szüzekről: "Éjfélkor kiáltás hallatszott: Imhol jő a Vőlegény..."
Drága Istenünk! Add, hogy akaratodat mindenkor felismerjük és teljesítsük, Téged mindenkor és mindenben megdicsőítsünk Jézus Krisztus, a Te Fiad által! Ámen. (S)
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetelek 2019. február hónapban
Isten szeretete gyógyít! - gyógyító összejövetelek időpontjai és helyszínei 2019. február hónapban (a lista változhat, bővülhet):
Korrupció-ellenes harc a Vatikánban - röviden
A Szentatya február 9-én, szombaton kiadta a vatikáni főrevizor hivatalának új statútumát, melynek értelmében korrupcióellenes hatósággá léptette elő a hivatalt. Ez a hivatal a korrupcióellenes hatóság szerepét tölti be. Ez megfelel a Meridai Egyezménynek (az ENSZ korrupció elleni egyezménye, amelyet 2003-ban fogadott el a közgyűlés), amely 2016. október 19. óta van érvényben a Szentszéknél.
A világ legtöbbet utazó festménye Jézust ábrázolja
William Holman Hunt az ajtón kopogtató Jézust ábrázoló allegorikus festményét több millióan látták 1905 és 1907 közötti világ körüli útja során.
Munka és pihenés
"Ő így szólt hozzájuk: Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6,30-34)
Jézus nem munkagépeket, robotoka kar maga körül látni, hanem barátokat, testvéreket, munkatársakat, és gondja van életünk minden területére.
Drága Istenünk! Add meg nekünk az értelmes munka és a kibontakozó élet ajándékot! Köszönjük, hogy megadod nekünk a pihenés, feltöltődés, játék és öröm idejét is! Ámen. (S)
Mit keresett hatszázezer fiatal Panamában? – Három dolog, amit alkalmazhatnánk itthon is
Szubjektív, frappáns összegzés a panamai ifjúsági világtalálkozó idején szerzett tapasztalatokról a „Szólj be a papnak!” blogról.
EXKLUZÍV: Az emberi testvériségről szóló, Abu-Dzabiban aláírt történelmi jelentőségű dokumentum
Február 4-én sokakat meglepett, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe látogató Ferenc pápa és a szunnita iszlám legfőbb vallási központjának vezetője, az al-Azhar egyetem és mecset főimámja az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi találkozón közös nyilatkozatot írtak alá. A közös nyilatkozatban az aláírók azt is kérik, hogy tanulmányozzuk és terjesszük ezt a jelentős dokumentumot. Az eredetileg arabul kiadott dokumentum magyar fordítását teljes egészében közreadjuk.
EXKLUZÍV: Az emberi testvériségről szóló, Abu-Dzabiban aláírt történelmi jelentőségű dokumentum
Február 4-én sokakat meglepett, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe látogató Ferenc pápa és a szunnita iszlám legfőbb vallási központjának vezetője, az al-Azhar egyetem és mecset főimámja az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi találkozón közös nyilatkozatot írtak alá. A közös nyilatkozatban az aláírók azt is kérik, hogy tanulmányozzuk és terjesszük ezt a jelentős dokumentumot. Az eredetileg arabul kiadott dokumentum magyar fordítását teljes egészében közreadjuk.
Lefelé a lejtőn
"A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét." (Mk 6,14–29)
Megtehette volna, hogy elutasítja a gyilkosságot, de Heródest a bűnei, önzése és belső gyengesége egyre lejjebb vitték a lejtőn, a teljes megátalkodottságig.
Drága Istenünk, segíts, hogy felül tudjunk kerekedni bűneinken és gyengeségeinken, és ki tudjunk tartani az igazság és a szeretet, az élet és a szentség útján! Ámen. (S)