Címlap
Munka és pihenés
"Ő így szólt hozzájuk: Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6,30-34)
Jézus nem munkagépeket, robotoka kar maga körül látni, hanem barátokat, testvéreket, munkatársakat, és gondja van életünk minden területére.
Drága Istenünk! Add meg nekünk az értelmes munka és a kibontakozó élet ajándékot! Köszönjük, hogy megadod nekünk a pihenés, feltöltődés, játék és öröm idejét is! Ámen. (S)
Mit keresett hatszázezer fiatal Panamában? – Három dolog, amit alkalmazhatnánk itthon is
Szubjektív, frappáns összegzés a panamai ifjúsági világtalálkozó idején szerzett tapasztalatokról a „Szólj be a papnak!” blogról.
EXKLUZÍV: Az emberi testvériségről szóló, Abu-Dzabiban aláírt történelmi jelentőségű dokumentum
Február 4-én sokakat meglepett, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe látogató Ferenc pápa és a szunnita iszlám legfőbb vallási központjának vezetője, az al-Azhar egyetem és mecset főimámja az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi találkozón közös nyilatkozatot írtak alá. A közös nyilatkozatban az aláírók azt is kérik, hogy tanulmányozzuk és terjesszük ezt a jelentős dokumentumot. Az eredetileg arabul kiadott dokumentum magyar fordítását teljes egészében közreadjuk.
EXKLUZÍV: Az emberi testvériségről szóló, Abu-Dzabiban aláírt történelmi jelentőségű dokumentum
Február 4-én sokakat meglepett, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe látogató Ferenc pápa és a szunnita iszlám legfőbb vallási központjának vezetője, az al-Azhar egyetem és mecset főimámja az Abu-Dzabiban megrendezett vallásközi találkozón közös nyilatkozatot írtak alá. A közös nyilatkozatban az aláírók azt is kérik, hogy tanulmányozzuk és terjesszük ezt a jelentős dokumentumot. Az eredetileg arabul kiadott dokumentum magyar fordítását teljes egészében közreadjuk.
Lefelé a lejtőn
"A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét." (Mk 6,14–29)
Megtehette volna, hogy elutasítja a gyilkosságot, de Heródest a bűnei, önzése és belső gyengesége egyre lejjebb vitték a lejtőn, a teljes megátalkodottságig.
Drága Istenünk, segíts, hogy felül tudjunk kerekedni bűneinken és gyengeségeinken, és ki tudjunk tartani az igazság és a szeretet, az élet és a szentség útján! Ámen. (S)
385 millió gyerek él szélsőségesen szegény körülmények között
A Föld tizenhét év alatti népességének körülbelül húsz százaléka, vagyis több mint 380 millió gyerek és fiatalkorú nő fel szélsőségen szegény körülmények között egy szerdán nyilvánosságra hozott kutatás szerint – írta meg az MTI.
Ferenc pápa a megszentelt nők szexuális bántalmazásáról
Február 5-én az Egyesült Arab Emírségekből hazatérőben a Szentatya beszélgetett az újságírókkal a repülőgép fedélzetén. Az egyik kérdés a megszentelt nők szexuális bántalmazásáról szólt. A kérdést és a pápa válasza itt olvasható:
Szeretet Földje Misszió 1% - röviden
Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen!
Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
Hálásan köszönjük segítségét, jótevőinkért minden nap imádkozunk!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
Isten akaratában járva
"Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak." (Mk 6,7-13)
Ha merünk ráhagyatkozni Istenre, akkor tapasztaljuk meg az Ő gondviselő szeretetét életünkben és mindannyiunk életében.
Drága Istenünk, kenj fel minket is Szentlelked által erővel és hatalommal, hogy körüljárva mindenkivel jót cselekedhessünk! Ámen. (S)
A pápa teljes beszéde a vallásközi találkozón: Vagy közösen építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő!
Február 4-én a Szentatya is részt vett azon a vallásközi találkozón, amelyet Abu-Dzabiban tartottak a vallásoknak a mai világban betöltendő nélkülözhetetlen szerepéről. Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közöljük.
Az oltásellenesség következménye
Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington államban nem tudják megfékezni a kanyarójárványt, amely már egy tucatnyi másik szövetségi tagállamra is átterjedt – közölte az MTI. Washington államban január végén hirdettek egészségügyi rendkívüli állapotot. Akkor még két tucatnyi beteget regisztráltak a kórházakban, de azóta már negyvennyolc beteget kezelnek e fertőző betegséggel. Közülük 41 páciens nem volt beoltva.
„A rá váró öröm helyett…”
Az Újszövetségben, a Zsidókhoz írt levélben egy nagyon furcsa mondatot olvashatunk: „Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül.” (Zsid 12, 2) Milyen örömről van itt szó, ami helyett Jézus a keresztet választotta, és miért tette ezt?