Címlap
Cantalamessa atya: Máriával az emeleti teremben, a Szentlélekre várva
Az Apostolok cselekedetiben a tizenegy apostol felsorolása után a szerző ezekkel a szavakkal folytatja: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.” (Apcsel 1,14)
Erőszak az úzvölgyi katonatemetőnél Székelyföldön – Böjte Csaba békésségre és imádságra szólít
Botrányos jelenetek zajlottak június 6-án délután az úzvölgyi katonai temetőnél, amely köré élőláncot vontak székelyföldi civilek és politikusok. A helyszínre csődített több ezer román megemlékező erőszakkal benyomult a temetőbe, és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.
Súlyos tévedés, hogy sötét lett volna a középkor
A középkori emberek nem hitték azt, hogy a Föld lapos és az inkvizíció sem vérengzett a tudományos gondolatok vagy felfedezések miatt. Sőt, pont az egyház tette lehetővé az oktatás révén egyes tudományágak, többek között a matematika és a filozófia virágzását. A legfrissebb kutatások szerint a középkor egyáltalán nem az intellektuális stagnálás, a babona és a tudatlanság kora volt, hanem egy tudományos forradalom időszaka.
Pünkösdi kilenced - 6. nap
Drága Istenünk! nélküled nincs élet, csak sötétség, szenvedés és halál. Kérünk, áraszd ki ránk Szentlelkedet, a Szeretet Lelkét, a Teremtő Lelket, a Bátorítót és Védőügyvédet, hogy életünk lehessen Benned és bőségben legyen! Dicsőítsd meg magad bennünk és közöttünk, mert sóvárgunk utánad!
Ferenc pápa a 17 éves holland lány halála kapcsán: Az asszisztált öngyilkosság mindannyiunk kudarca
Noa Pothoven régóta kérte az asszisztált öngyilkosságot, amit a holland törvények engedélyeztek számára. Erőszakot szenvedett el, súlyos poszttraumás szindrómákban szenvedett. Szülei és orvosai mellett a nappalijukban halt meg június 3-án.
A legtöbb, mi adható
"Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek." (Jn 17,20–26)
Jézus a legtöbbet és legjobbat akarja nekünk: a Mennyei Atya szeretetét és a velünk való teljes közösséget.
Drága Istenünk, ölelj át minket a Szeretet Lelkével, hogy egészen a Tiéd legyünk! Ámen. (S)
Cantalamessa atya: Adjuk meg újra Istennek a hatalmat!
A 2019-es Pünkösdre való felkészülés lelki utazása során rávilágítottunk az ima fontosságára annak érdekében, hogy megkapjuk a Szentlelket. Ebben a második elmélkedésben a megtérés fontosságán meditálunk.
A kihalás szélére kerültek a közönséges csimpánzok
Közös felhívást adott ki negyven csimpánzszakértő szerdán egy németországi konferencián a csimpánzok megmentésére, mert véleményük szerint az emberi terjeszkedés és a vadászat miatt a kihalás fenyegeti az állatokat – írja az MTI.
Pünkösdi missziós alkalmunk Gyálon
"Pünkösd Gyálon" 2019. június 10. Pünkösd hétfőn a gyáli római katolikus templomban - közös ima, dicsőítés, tanítás, gyógyító mise és közbenjáró imaszolgálat. Részletek:
Tanúságtétel a Szentlélek kiáradásáról és új nyelvi imáról
DJK. Ez az én tanúságtételem! A nevem T. István, vidéken élek. Május 30-án ültem a forgószékben és arra gondoltam, hogy keresek és meghallgatók egy tanítást a neten. Keresgéltem és rátaláltam S. Gyula egyik tanítására. Arra gondoltam, hogy ez jó lesz. A Szentlélekről tanított. Amikor elkezdte a tanítást teljesen nyitott szívvel figyeltem, amikor azt mondta hogy elkezd imádkozni a Szentlélek kiáradásáért, karizmákért és kenetért, azt mondtam az Úrnak: Uram teljesen kinyitom a szívem és te töltsd be azt amivel akarod.
Pünkösdi kilenced - 5. nap
Szentlélek Úristen, a Szeretet Lelke, jöjj, és újítsd meg a Föld színét! Jöjj el hét ajándékoddal, jöjj el karizmáiddal, jöjj el a bűnbánat és megújulás ajándékával és segíts, hogy egészen Krisztuséi lehessünk!
Értünk szentelt Isten
"És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.” (Jn 17,11b–19)
Isten Fia értünk szenteli, azaz értünk egészen elkülöníti magát - ki foghatja fel ennek a szeretetnek teljes mélységét és magasságát?
Istenem segíts, hogy mi pedig szeretetből egészen neked tudjuk szentelni magunkat! Ámen. (S)