Címlap
Gyermeki bizalommal
"Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek." (Lk 11,5–13)
Jézus bátorít minket, hogy merjük feltárni szükségeinket Isten előtt.
Köszönöm Uram, hogy szeretsz minket, meghallgatod és megválaszolod imáinkat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa azokról, akik az Egyház úgymond „tisztaságát” védenék
A Szentatya október 9-én folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát. Saul alakjáról elmélkedett (ApCsel 9,3–6), akit Isten eszközzé választott ki, átalakította a szívét, hogy a keresztények üldözőjéből a krisztusi örömhír hirdetője legyen. A pápa katekézisét magyar fordításban teljes terjedelmében közreadjuk.
Robert Sarah bíboros a pápa elleni lázadásról
Sarah afrikai Guineai bíborost, a vatikáni Istentiszteleti Kongregáció elnökét próbálták szembeállítani a Szentatyával – amiatt, hogy az pánamazóniai püspöki szinóduson első napokban felmerült a javaslat, hogy olyan helyeken, ahová évente jut el egy-egy pap misézni, gyóntatni, lehessen érett és felkészült házasokat, diakónusokat is pappá szentelni. A bíborost kérdezték a pápával való kapcsolatáról Correre della Sera olasz napilapban (október 7-i számban). Ő így válaszolt:
Már 400 betöltetlen háziorvosi praxis van az országban
Az Mfor költségvetési zárszámadásokból összegyűjtötte, hogyan változott 2010 óta a betöltetlen háziorvosi praxisok száma az országban. Az eredmény szerint míg 2010-ben még csak 176 betöltetlen praxis volt Magyarországon, addig tavaly már 402.
Taníts minket imádkozni!
„Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” (Lk 11,1–4)
A tanítványok látták, hogy Jézus imája milyen erőteljes és hatékony...
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved...ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Börtönbüntetéssel fenyegetik a keresztény aktivistát
A CitizenGO angliai igazgatója, Caroline Farrow börtönbe kerülhet azért, mert szembeszállt a transzgender lobbi őrültségeivel, például, hogy az ember nemét meg lehetne változtatni. Caroline nem félt kimondani a biológiai igazságot a férfiakról és a nőkről, ezért börtönbüntetés fenyegeti.
A génmanipuláció már elfogadott, piacosított gyakorlat
A szarvasmarhák szarvukkal sérüléseket képesek okozni társaiknak, illetve a gondozóknak, ezért gyakran eltávolítják már a szarvkezdeményeket kicsi borjúkorban. Ezt kiküszöbölendő a davisi Kaliforniai Egyetem kutatói génszerkesztéssel kikapcsolták a szarv növekedését okozó gént. A szarvatlan marhák a következő generációba is átadták a jelleget.
A csodatévő
Sok gyógyító létezett Izraelben – és a többi népeknél -, az ördögűzés sem volt ismeretlen. Jézus azonban nem egy volt a vándor gyógyító karizmatikusok közül, hanem messze kimagaslott közülük az általa, az emberek érdekében végbe vitt csodák mennyiségével és minőségével egyaránt – nem beszélve a természet erőinek lecsendesítéséről -, amiket látva szintén félelem fogta el az embereket, s kérdezgették: Ki ez az ember, hogy még az ördögök is, a természet erői is engedelmeskednek neki? (A messiási csodákról később külön írok.)
Kegyelemmel teljes
„Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” (Lk 1,26–28)
Mária hűségére, engedelmességére és szereetére Isten a kegyelmei teljességével válaszolt.
Szűz Mária, Jézus anyja, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Seregély István érsek: Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya
Október 8., Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya - Amásik világon meglátjuk majd, hogyan történt, hogy országalapító királyunk, Szent István, élete alkonyán, amikor emberileg magára maradt, és életműve aligha kerülhetett volna alkalmas utódok kezébe, Isten sugallatára okos dolgot tett. Összehívta országának nagyjait, és Jézus Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának oltalmába ajánlotta keresztény népét és élete művét.
Önmagunk mélyebb megértése Istenben, belső gyógyulás…
Önmagunk mélyebb megértése Istenben, belső gyógyulás… a 3 részes előadás első része. Előadó: Sipos Gyula
Elnézést a felvétel eléggé sötét, de azért hallható...
Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Mit tanított Jézus?
Most, hogy a missziós hónapban vagyunk, érdemes végig néznünk, mit tanított Jézus, hiszen nekünk is ezen az úton kell járnunk, és szavainkban, tetteinkben követni őt.