Címlap
Áldott, boldog új évet!
Alkotóközösségünk tagjának, M. Dvorszky Eszternek a tűfestéses képével kívánunk mindenkinek kegyelmekben gazdag, boldog új évet!
Minden kegyelem forrása
"A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg." (Jn 1,1–18)
Valóban, Krisztus a kezdet és a vég, Ő az út, az igazsáág és az élet...
Én Uram, én Istenem! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Fáklyás felvonulás és imádság a békéért az év első napján
Január 1-jén, a béke világnapján este Budapesten és Pécsen fáklyás felvonulásra és ökumenikus imádságra hív mindenkit a Sant’Egidio közösség. Budapesten Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezeti az imádságot.
Néhány lelki tapasztalat
Gondolom, hogy mindannyiunknak, akik imádkozunk, és keressük Isten akaratát, néha vannak olyan lelki tapasztalataink, amelyekről tudjuk, hogy Istentől származnak. Egy álom, ami nem hagy nyugodni, egy szentírási ige, ami szíven üt, egy sugallat, egy társunk néhány szava… most néhány ilyen tapasztalatomat írom le az elmúlt időszakból, tanúságul.
Egyre több az SNI-s diák, egyre kevesebb a gyógypedagógus
A sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermekek ellátásában egyre nagyobb gondot okoz, hogy számuk gyorsabban nő, mint az őket fejlesztő, segítő szakembereké...
Tanúságtétel és ima
"Abban az órában Anna prófétanő is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermek Jézusról mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak." (Lk 2,36–40)
A prófétaság betöltése: tanúságot tenni Istenről és dicsőíteni Őt.
Ó Te vagy Uram, vágyam és örömöm, Te vigyázol rám... Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Meddig élünk?
Magyarországon a nők 80,1, a férfiak 73,1 évre számíthatnak. Egy írországi férfi 7 évvel és 4 hónappal hosszabb életre számíthat, mint egy magyarországi. A nőknél kisebb a különbség 3 év és 10 hónap Írország javára. Írországban a születéskor várható élettartam 12 év alatt nőtt két és fél évvel – tudatta az MTI az ír egészségügyi minisztérium pénteken közzétett jelentése nyomán.
Teréz anya: URAM ADJ NEKEM VALAKIT
Uram, ha éhezem, adj nekem valakit, akinek egy darab kenyér kell;
ha szomjazom, küldj valakit, akinek egy pohár vízre van szüksége;
Beszámoló a Szeretet földje 2019. évi munkájáról
Kedves Mindenki! Az alábbiakban olvashatjátok éves beszámolónkat az idén végzett munkánkról - „Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!”
Sípos (S) Gyula: A háromkirályok elfeledett ajándékai
No, no – mondhatjátok -, hát azt tudjuk, mit hoztak a Kisjézusnak: aranyat, tömjént és mirhát - ami igaz is. De nemcsak ezt hoztak! Bizony, sok mindent elfelejtettünk már! Kik voltak és hányan a bölcsek, akik látták a betlehemi csillagot, honnan jöttek, és mit hoztak még – de ha mindenki elfelejtette is, én nem felejtettem el, mert nekünk szépapám elmondta, még idejében.
Szót fogadni Istennek
József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. (Mt 2,12–15. 19–23)
József engedelmeskedik Isten szavának, és megmenekül családjával együtt.
A jókedvű engedelmességre taníts minket, Istenünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A szabadúszó püspök: Beer Miklós nyugdíjas napjai
Utazik, blogot vezet, alig van szabad perce Beer Miklósnak, pedig hónapok óta visszavonult. Rengeteg ügy foglalkoztatja, de az egyik legnagyobb kihívást a nemrég bejegyzett alapítványának vállalása jelenti.