Címlap
Az USA elnöke az abortusz ellenes meneten - röviden
Donald Trump amerikai elnök részt vesz a Menet az életért nevű, pénteki abortuszellenes meneten Washingtonban, jelentette be csütörtökre virradóra a Fehér Ház a hivatalos Twitter-oldalán.
Jézus megérintése
"Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse." (Mk 3,7–12)
Jézust megérinthetjük a szívünkben, imában, az Igében és az Eucharisztiában...
Gyógyíts meg Uram, és meggyógyulok, tisztíts meg, és megtisztulok... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa katekézise: Az együttműködés jobb emberré, jobb tanítvánnyá tesz bennünket!
A Szentatya január 22-én az ökumenikus imahéthez kapcsolta az általános kihallgatáson tartott katekézisét. Az Apostolok cselekedetei alapján (vö. ApCsel 28,2) a vendégszeretetnek, a különböző felekezetekhez tartozó hívők összefogásának fontosságát hangsúlyozta. A pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Élő adás a szobából 19. - A hitetlenség ellenszeréről
Témája az, hogy mi okozza bennünk a hitetlenséget, és mi ennek az ellenszere ... és persze szokás szerint az adásban imádkozunk mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, az egész évükért, és Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Állj ki középre
"Jézus felszólította a béna kezű embert: Állj ide középre!” (Mk 3,1–6)
Állj ki, hogy Isten megmutathassa rajtad kegyelmét és szeretetét.
Itt vagyok Uram, minden úgy legyen, ahogy Te akarod! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
„Alapvetően semmi sem változott...
...ott tartunk, mint 18 hónappal ezelőtt” – jelentette ki Greta Thunberg az 50. Világgazdasági Fórum nyitónapján Davosban. Szerinte a világ döntéshozói semmit sem tettek, a világ szén-dioxid-kibocsátása nem csökkent, és a média sem veszi elég komolyan a klímaváltozás problémáját.
Ferenc pápa is ott lesz februárban a „Földközi-tenger szinódusán”
A Mediterráneum a béke határvonala címmel február 19. és 23. között nemzetközi találkozót rendeznek a dél-olaszországi Bariban az olasz püspöki konferencia kezdeményezésére. A tanácskozás hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a Földközi-tenger medencéjében élők jövőjét a párbeszéd és a béke kultúrája határozza meg. A többnapos lelkiségi programon képviseltetik magukat a Földközi-tengert övező húsz ország püspökei. A rendezvényt Ferenc pápa zárja le február 23-án, vasárnap.
Szeretetláng lelki nap szombaton!
Szeretetláng lelki nap lángátadással 2020. január 25-én, szombaton 10 órától Törökbálinton, a Szeretetláng kápolnában. Program:
Áldás és/vagy átok?
„A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,23–28)
A törvényeket nem szabad a hatalom, a leuralás eszközeivé tenni, mert így áldásból átokká válnak...
Drága Istenünk! Vezess el minket a belső szabadságra, hogy Szentlelked által mindig imádhassunk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Európa eltűnő gleccserei
"Nem tudunk pontos dátumot mondani, de a Pireneusok gleccserei halálra vannak ítélve" – idézte az AFP-től átvett hírben az MTI Pierre René gleccserkutatót. Harminc éven belül eltűnhetnek a Spanyolország és Franciaország között magasodó Pireneusok gleccserei a globális hőmérséklet emelkedése miatt – figyelmeztetnek szakértők, akik szerint a mozgó jégtakarók eltűnése felforgatná a helyi ökoszisztémákat, és súlyos csapást jelentene egyebek között a turisztikai szektorra.
Megfékezhetetlenné vált az elszegényedés?
Az Oxfam friss jelentése szerint irányíthatatlanná vált a gazdasági egyenlőtlenség a világon, a Földön élő 2153 milliárdos ma már gazdagabb, mint 4,6 milliárd ember – számol be a hírről a Bloomberg.
Mi a helyzet a bűntudattal?
Keresztelő János bűnbánatot hirdet, Jézus Krisztus bűnbánatot hirdet, Péter apostol bűnbánatot hirdet, mert szerintük így lehet felszabadulni a bűn uralma alól. A modern világ szerint épp ellenkezőleg, a bűn fogalmától kell megszabadulni, mert a bűntudat megnyomorítja az embert és megakadályozza, hogy felszabadult életet éljen.