"Éreztük, hogy valami hiányzik..."

Kategória: videók Megjelent: 2016. október 02. vasárnap

Nyuli Gábor és Tobisch Bori előadása a 2016. évi Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton. A Találkozó témája volt: Misszió Isten erejében

Hozzászólások   

#1 barnan 2016-10-05 04:14
Ahol mind nagyobb a sötétség, a fénynek ott egyre nagyobb lehet az értéke s egy idő után mind többen indulhat el a világosság irányába.

Magunk csak világunk egy szeletét látjuk, azt is csak homályosan, hogy milyen történések sorakoznak a teljes valóságban és azok milyen kapcsolatokkal rendelkeznek és milyen következményekk el, azt csak Isten láthatja.

Megoldandó krízis helyzetek, megpróbáltatáso k mindig is voltak, vannak s lesznek is - az ember életében, közösségeiben, a világban -, ami a Szentírásban írva vagyon az is meg fog történni valamikor. A kétkarú mérlegnek viszont két serpenyője van. Ha a a mérlegnek nem csak egy, hanem már mindkét serpenyőjére tekintünk, akkor már megláthatjuk ott Isten megnyilvánulása it is. Akár annak megnyilvánulása it is, hogy az Ő ereje mindenek felett van.

A keresztény ereje pedig igazán Istenben rejlik, eszközei, fegyverei között pedig ott sorakoznak: igazlelkűség, igazság, békesség, hit, reménység, kitartás, üdvösség, Isten beszéde, a szeretet, Isten dicsőítése és hálaadás (, ...)

Megpróbáltatások jöhetnek, kicsik, nagyok és még nagyobbak, krízisek, földindulás, háborúk is, reménytelennek tűnő helyzetek, de a keresztények mindig a végül győztes oldalon lesznek, ha kitartanak Isten mellett.

Történések, amelyek jelzik, nem vagyunk eszköztelenek, nem vagyunk egyedül:
http://www.hagiosz.net/?q=node/1651 [Kovács Gábor atya weblapjáról]

You have no rights to post comments