Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 360 vendég és 0 tag böngészi
Beszámoló a zalaegerszegi Szeretetláng közösség megalakulásáról
Augusztus 2-án tartottuk Zalaegerszegen, a gébárti Boldogasszony Kápolnában az első engesztelésünket a Szeretetláng szellemében.
Az imaórán tizenhárman voltunk, de ez a szám még több is lesz. Még csak alakulóban vagyunk. Én előtte soha nem tartottam imaórát, de bíztam az Égi segítségben, hisz ezt Ők akarták.
Az imaóránk elején röviden áttekintettük a Szeretetláng történetét. Utána Szeretetláng rózsafüzért imádkoztunk. Sokat idéztünk a Szeretetláng lelki naplóból is. Több ének is elhangzott. Többek közt Erzsébet asszony szeretett éneke:,,Templom csendes mélyén…”. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve a ,,Győzelemről énekeljen…”. Voltak nagyon régi Szűz Mária énekek is. Szent Bonaventura: A Boldogságos Szűz Mária Zsoltárkönyvéből az I. Zsoltárt olvastuk. Az engesztelés végén elénekeltük a Szeretetláng dalt.
Nagyon jól éreztük magunk. Jól sikerült az engesztelés. Megbeszéltük, hogy szeptember 2-án ugyanott találkozunk. Hát elkezdődött…
Isten Áldását kívánva: L.né Baki Melinda