Apa az én hősöm

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2017. december 18. hétfő

„Apa az én hősöm”: az egykori drogfüggő, börtönviselt apuka elmeséli, hogyan változtatta meg a lánya az életét. A történet világszerte könnyeket csalt az olvasók szemébe.

Szívmelengető történetet talált a Mirror a Humans of New York fotóprojekt Instagram oldalán, mely a Nagy Alma lakóit mutatja be. Az egykori drogfüggő édesapa története világszerte könnyeket csalt az olvasók szemébe, a férfi ugyanis elmesélte, hogyan vett új irányt az élete lánya érkezésével. A férfit épp csak kiengedték a börtönből, és úgy érezte, még nem áll készen az apaságra, ám mikor kiderült, hogy párja kislánnyal várandós, úgy döntött, változtat a dolgok menetén.
Az Instagram bejegyzésben a férfi vállalja: „Az első reakcióm az volt, hogy »Jajj, ne!« Nem voltam még felkészülve egy gyerekre. Az anyja és én is egy nagy rakás szerencsétlenség voltunk, mindketten függők. Hét év után akkor szabadultam, rablásért ültem. De 1992-ben Valentin-napon minden megváltozott. Akkor derült ki, hogy lányunk lesz, és én azonnal elkezdtem összevásárolni mindenféle kislányos holmit. Elképesztően izgatott voltam. Udvariasabb lettem. Arra akartam nevelni a gyerekemet, hogy mindenkivel kedves és tisztelettudó legyen, úgyhogy én magam is ilyen lettem. Ahogy ő is ilyen lett.”
Majd hozzátette: „Minden nap mentem érte az iskolába munka után. Színházba, múzeumba jártunk, és háromszor is voltunk Disney Worldben. A születésnapomon pedig szépen felöltöztünk minden egyes évben, és elmentünk teázni a Four Seasonsbe. Végül a lányom mondta a végzősök búcsúbeszédét az iskolájában. A Duke-ra ment ösztöndíjasként, most pedig a New York-i Egyetem joghallgatója.”
„Elnézem őt, és arra gondolok, hogy mindezt csak magának köszönheti. Mert én amolyan utcagyerek vagyok. Menet közben nőttem fel. És annyival többre vitte, mint ami nekem valaha is összejött. Szóval mindig is azt gondoltam, nem sok közöm van a sikereihez. De a barátaim azt mondják, nagyon is sokat számított, amit tettem. És valóban mindig arra tanítottam, hogy dolgozzon kitartóan, és tegye meg, ami tőle telik. Aztán nemrégiben elmesélte nekem, hogy a felvételihez esszét kellett írnia, és az lett a címe: Apa, az én hősöm.”
A bejegyzést már több mint 450.000 lájkolták, és többszáz hozzászóló dicséri az apukát. Volt, aki azt írta: „Annyira gyönyörű, inspiráló, és magható!!! Potyog a könnyem örömömben.”
Más valaki pedig azt: „Elolvastam és elsírtam magam a munkahelyemen. Micsoda elképesztő változáson ment át ez a férfi. Annyi szeretet van ezen a képen.”
(szeretlekmagyarorszag.hu)

You have no rights to post comments