Történetek az isteni gondviselésről - Napcsoda
"Međugorje a csodák földje. Ha ott vagyok, érzem, hogy ez egy „más állapot". Vannak, akik azt mondják, hogy a Mennyország kapuja. Ezzel teljesen egyetértek. A hangulat mélyen keresztényi, ezt sugallják az emberek, az üzletek kirakatai, az utcai gyóntató atyák... Valahogy otthon érzi magát az ember attól, hogy közösen imádjuk Istent, és szeretjük a Szűzanyát. Összetartozás-érzés uralkodik mindenütt. Itt az ember nagyokat gondol és érez. Többet elhisz, többet remél, jobban szeret.
Könnyebben megy a megbocsájtás, az évek óta hurcolt sérelmek elengedése. A gyóntató papok mély lelkisége gyógyító erővel bír, és különösen szeretem, hogy van idő elbeszélgetni a szentgyónás után. Legutóbbi utazásom alkalmával sikerült elhívni egy kedves kis kolléganőmet, akivel négy napon át együtt imádkoztunk, filozo-fálgattunk, hegyet másztunk, egyszóval zarándokoltunk.
Ez a nap éppen 25-ére esett, amikor a Szűzanya jelenés történik minden hónapban, és megkapja a látnok az új üzenetet. Délután volt, és az évszakhoz képest szokatlanul meleg. A nap gyönyörűen ragyogott, nem lehetett belenézni. A főtéren álltunk, amikor megkérdeztem Katát, látott-e már életében napcsodát?
Nem látott, nem is nagyon tudta, hogy mi az. Elmeséltem, hogy én 3 évvel ezelőtt láttam éppen ezen a helyszínen, és nagyon szerettem volna, ha ő is átéli.
Egyszerre csak merész gondolatom támadt: lélekben Jézushoz fordultam, és így imádkoztam: „Édes Istenem, drága Jézus! Nagyon szeretném, hogy Kata is lásson napcsodát! Kérlek, add meg nekünk, ha nem ellenkezik ez a Te akaratoddal!"
Abban a pillanatban, ahogy a mondat végére értem, megkezdődött a gyönyörű jelenség. Együtt szemléltük meghatódva perceken át, megosztva egymással a látottakat. Mindketten pontosan ugyanazt láttuk: a napkorong elé a hófehér szentostya került, forogva, vibrálva, amely éppen eltakarta a napot. Eközben az égbolt gyönyörű színekben pompázott körülötte.
Hol piros volt, hol fehér, hol zöld. Talán nemzetünk színei jelentek meg benne.
„Teljesítetted szívének kívánságát, nem tagadtad meg tőle ajkának kérését.” (Zsolt 21.3)"
Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink
