Cigány-misszió, Szentlélek-hétvége, Istenkeresés, egyebek

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2016. április 16. szombat

Szerdán az érdi cigány-misszióban egy komoly döntést kellett meghoznunk. Ma (szombaton) Szentlélek-hétvége van az Alfa-kurzuson résztvevőknek. Kedden Istenkeresés címmel evangelizáló alkalom Budaörsön. Aztán lesz még kismamás Alfa, és jövő hét szombaton Szlovákiába megyünk gyógyító összejövetelt tartani. És egy jó hír a Szentlélek szemináriumról...

A szokásos heti közösségi programjainkon túl:

- Szerdánként Érden a cigány-missziós közösségben felnőttek és gyerekek, magyarok és cigányok közösen énekelnek, imádkoznak, beszélgetnek (általában Tarnóczi Marika vezetésével). Most azonban újra eljött a "lomizós időszak", ilyenkor a családok egész nap kint dolgoznak és nem nagyon érnek rá eljönni az alkalmakra. Ezért, fájdalmas döntést hozva, a szerdai alkalmakat az időszak végéig szüneteltetjük, s csak a pénteki fejlestő foglalkozsok, és az időnként szervezett külön programok maradnak.

- Ma (szombaton) újra Szentlélek-hétvége Törökbálinton! Évente kétszer van felnőtt Alfa-kurzus városunkban, ennek része ez a "hétvége", azaz szombat délelőtt és délután, amikor a Szentlélekről vannak tanítások és imádkozunk a kiáradásáért is.

- Ugyancsak a városunkban szerveznek minden évben a kismamák és kisgyerekes anyukák baba-mamás Alfa kurzust. Kedden délelőtt megyek hozzájuk, a Szentlélekről beszélni és imádkozunk is értük...

- Kedden Budaörsön, a Siloé közösség szervezésében újra Istenkeresés! Ez egy evangelizációs alkalom, amikor imádkozunk is a jelenlévők személyes kéréseiért közbenjáró imaszolgálat keretében. A programról bővebben: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/8239-kedd-esti-istenkereses-aprilisban-is 

- Kovács Attila atya meghívott minket Dióspatonyba, Szlovákia magyar-lakta vidékére, hogy tartsunk ott egy gyógyító összejövetelt. 23-án, szombaton megyünk, az alkalom 14 órakor kezdődik...

- És végül: Elindult a Szentlélek-szeminárium! Hatvan körüli létszámban jöttünk össze, az előadások (Sipos Gyula) tán hét kiscsoportban beszélgetünk az adott témáról. A résztvevők többsége törökbálinti, de jöttek néhányan Buapestről, Budaörsről, Etyekről... Istennek legyen hála minden munkájáért közöttünk!

Imával és szeretettel: Gyula (sipos)

 

You have no rights to post comments