- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Van, aki azt gondolja, hogy Jézus valahogy belesodródott a keresztre feszítésbe. A „körülmények áldozata” lett, és ha el is fogadta végül a sorsát, nem így akarta. Ezzel szemben az evangéliumi történetekből azt látjuk, hogy Jézus mindig kézben tartotta az eseményeket. Amíg el nem jött az ideje, nem engedte hogy elfogják, hogy – mint például a saját falujában – megöljék, vagy épp ellenkezőleg, királlyá kenjék. Márk a húsvéti vacsora előkészítésénél újra bemutatja Jézus előretudását és mindenre kiterjedő figyelmét. Jó történet ez arra is, hogy megértsük, a figyelmetlenség, trehányság és lustaság még nem Istenre hagyatkozás…
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
Utoljára eszik együtt Jézus a tanítványaival. Ez az utolsó közös estéjük és Jézus felfed egy dolgot, ami eddig rejtve volt előttük. Beszél elárultatásáról - szavai egyszerre tapintatosak és mégis határozottak. Amit csak sejtet, azzal is az árulás lényegére mutat. Szomorúsága immár a tanítványoké is – de megérteni még mindig nem értik. Az az egy pedig, aki érthetné, már nem akarja megérteni Őt.
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
A Szentírásban többször olvashatunk arról, ahogy Isten szövetséget köt az emberekkel. Szövetséget köt az első emberpárral, a vízözön után szövetséget köt Noéval – ami szintén az egész emberiségre vonatkozik -, majd szövetséget köt Ábrahámmal és utódaival. Ezt a szövetséget aztán újra és újra megerősíti Mózessel és a prófétákkal, stb. Mindez azonban csak előkép a kiengesztelődésnek ahhoz a teljes és tökéletes Szövetségéhez, amely Jézus Krisztus keresztáldozata révén valósul meg. Az utolsó vacsora termében Jézus bemutatja ezt az új és tökéletes szövetség „dokumentumát”, majd a maga részéről „aláírja” és aztán valóra váltja. Ennek bemutatásában Márk szövege a legszikárabb, ami semmilyen teret se hagy az emberi (félre)értelmezéseknek:
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
A Szent István Társulat így fordítja a mondatot: „Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák-hegyére.” (Mk 14, 26) A Szent Jeromos Társaság fordítása már kicsit pontosabb: „Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.” Károli Gáspár – a legrégebbi református fordítás – szerint egyszerre történt a két dolog: „És dicséretet énekelve kimenének az olajfák hegyére.” A Gedeon Társaság jellegzetesen református szóhasználata is fontosnak tartja az éneklést: „Az ünnepi dicséret eléneklése után kimentek az Olajfák hegyére.” Végül Csia Lajos szó szerinti fordítása így hangzik: „Majd az éneklés után kimentek az Olajfák hegyére.” A Szent István Társulat „szemérmes” fordítása imádkozásról beszél, ami ugyan magába foglalja az énekelve imádkozást is, de azért első olvasásra nem erre gondolunk. (A hálaadó zsoltárra való utalás a szövegben talán éppen ezért került bele, mert a Vulgata-fordítás idején a zsoltárokat énekelték.) A szó szerinti fordítás is kevesebb az elégnél - „éneklés után” –, bár sejthetjük, hogy itt a zsidó kultúrában magától értetődő zsoltáréneklésről, azaz énekelt imáról van szó. Miért olyan fontos ez nekünk? A dicsőítésben rejlő erő miatt.
- Részletek
- Kategória: Márkot olvasva
A hagyomány szerint Márk Péter apostol munkatársa és tolmácsa volt, és evangéliumában Péter igehirdetését adja tovább. Úgy tűnik, az apostoli kar vezetőjének fontos volt, hogy amikor Jézus életéről beszél, elmondja saját – és a többi tanítvány -, bukásának történetét is. Nyilván nem azért tette ezt, mert örömét lelte önmaga szidásában, hanem azért, hogy hallgatósága tanuljon belőle.