- Részletek
- Kategória: Irodalom
Sípos (S) Gyula: Egy öreg kuglipálya monológja
Meg se kérdezem, hogy láttok-e engem a képen, úgyis tudom, hogy nem láttok. Nem is láthattok, hiszen a kapu mögött vagyok, meg aztán, talán azt se tudjátok, hogy vagyok, és ott vagyok. Honnan is tudhatnátok?
- Részletek
- Kategória: Irodalom
Sípos (S) Gyula: Egy ház hangja
Mint tudjuk, minden épületnek van hangja. Természetesen nem azokra a zörejekre és dallamokra gondolok, amit a benne élő emberek csapnak jártukban-keltükben, vagy a vízcsövekben surrogó víz, a gázláng, vagy a levegő surranása a nyitott ablakon keresztül – hanem a ház, torony, ól, épület saját hangjára.
- Részletek
- Kategória: Irodalom
Sípos (S) Gyula: Anyai szeretet
Ha szerdánként este hét és nyolc óra között fényt látsz a Mária segíts kápolna ablakából kiszűrődni – azok mi vagyunk. Mióta felújították a kápolnát, minden héten oda járunk, hogy ott imádkozzunk a környéken lakókért, egész Törökbálintért, és persze egész egyházunkért és hazánkért.
- Részletek
- Kategória: Irodalom
Sípos (S) Gyula: A szobrok védőszentje
Mert a törökbálinti szobrok néhány évtizede még nem úgy néztek ki, mint ahogy most láthatjuk őket. A Szent Vendel szobor báránykái teljesen elkoptak, s Vendel is arctalanul álldogált a volt HÉV-végállomásnál. (Valamikor, réges-régen ott gyűjtötték a szállításra váró állatokat, kellett hát a pásztorok védőszentje is, segítségnek.) Nagy Szent Teréz is kopottan álldogált a Munkácsy utcában, olvashatatlan felirattal. A plébánia előtti Hit-Remény-Szeretet szobrot pedig annyira megette az idő vasfoga – már ha van ilyen neki -, hogy restaurálni se lehetett, Hadik Gyula szobrász alkotása került a helyére.
- Részletek
- Kategória: Irodalom
Sípos (S) Gyula: A Kerekdomb igaz története
Mivel sokféle szóbeszéd kering a Kerekdomb eredetéről, illő és helyes, hogy elmondjam annak valódi történetét.
Akkoriban bizony még tejjel-mézzel folyó kánaán volt ez az ország. Folyói minden évben kétszer kiléptek ágyukból, s elöntötték a földeket. Ahogy visszahúzódtak, minden lapályon, mélyedésben hátrahagytak valamit magukból. S ahogy szikkadt a meder, csökkent a víz, az emberek csak odamentek fonott kosaraikkal, s úgy merték ki a halakat. De még rá is segítettek, maguk húztak árkokat a víznek, maguk rekkentették el, hogy hónapra rá bőven szüretelhessék a folyó termését. S ez még csak a víz! De a föld sem volt pusztaság, erdő borította a hegyeket és síkokat is. Benne megélt még a bölény és a medve is, hogy az apróbbakról ne is beszéljünk.