Napközis mesék 2021/10 - Mire képesek a testvérek, ha barátok?!
Napközis mesék 2.a
Sípos (S) Gyula: Mire képesek a testvérek, ha barátok?!
Sz. Katinka és L. Laura által mondott szereplők: két lány testvér és egy kutya
Kiki és Lilu, a két testvér szinte megszólalásig hasonlítottak egymásra. Két szőke hajú lány, mindketten csinosak, kedvesek és sportosak, talán csak annyi különbség van köztük, hogy Lilu szeme barna, míg Kikié kék. De nem csak testvérek, hanem jó barátok is voltak, akik szerettek együtt játszani, tanulni, kirándulni és mindenféle kalandokba keveredni. Volt egy közös titkuk is, amit senkinek se árultak el: ha egy feladatnál teljes egyetértésben dolgoztak együtt, akkor feltört belőlük egy olyan szuperképesség, amivel meg tudták oldani a feladatot.
Harminc éve Törökbálinton (nosztalgia 1991-2021)
1991. május 1-én költöztünk Törökbálintra, friss házasként, az akkori kis művelődési ház szolgálati lakásába. (Háromfős ház igazgatója lettem, bár az arra járók inkább gondnok úrnak ismertek. Nagy áldás volt ez a lehetőség nekünk - egyikünk se lakott addig ekkora lakásban, két szoba, fürdőszoba, konyha –, ide születtek gyerekeink, s nőttek tíz éven keresztül, míg költöznünk kellett…) 26 éves voltam akkor, gyakorlatilag az egész felnőtt életemet itt éltem le, ezen a szép, községből várossá váló településen.
Dr. Szathmáry László: Az Eukarisztia előtt
AZ EUKARISZTIA ELŐTT
2012. 04. 22. Zirc (Lélekáradás)
Most itt vagy közöttünk Jézus!
Nem látunk, ezért behunyjuk a szemünk.
Tudatunkkal tapintunk.
Te vagy, aki összehoztál minket
ide, hogy sokszorozd erőinket.
Kérlek Uram, áldj meg minket!
Napközis mesék 2021/9 - A legjobb barát
Napközis mesék 2.a
Sípos (S) Gyula: A legjobb barát
B. Bori által mondott szereplők: Ló, Unikornis, Gazda
Gazda minden nap kiállt a háza elé, és büszkén nézett végig birtokán: a veteményes kertben már szépen nőnek a zöldségfélék, a szántóföldön szárba szökkent az elvetett mag, az ólból elégedett röfögés hallatszik, a karám kerítésénél pedig ott áll és vár rá kedvence, hogy végre kimenjen hozzá.
Dr. Szathmáry László: Ima
IMA (1 Jn 2,29-3,6 és Jn 1,29-34)
Imádunk és áldunk Téged Jézus,
a kicsinységet, az alázatot,
amit bemutattál.
Dr. Szathmáry László: Ádventi prófécia
ÁDVENTI PRÓFÉCIA 2019.
Azt mondja Jézus: "Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.”
Napközis mesék 2021/8 - Ki a legjobb?
Napközis mesék 2.a
Sípos (S) Gyula: Ki a legjobb?
B. Barnus által mondott szereplők: Villám McQueen (Verdák) és Szuszi nyuszi
Villám McQueen semmi másra nem vágyott már, csak egy kis kikapcsolódásra. A világ körüli versenysorozat 16. állomásához értek. Eddig 15-ször kellett rajthoz állnia a leggyorsabb, legtrükkösebb, és időnként a legveszedelmesebb versenyautókkal, és minél többször győzött, annál többen akarták őt legyőzni, hogy ezzel szerezzenek hírevet maguknak: ők még a legendás Villám McQueen-nél is jobbak!
Dr. Szathmáry László: Prófécia Covid-járvány idején
Azt mondja az Úr:
„sokan arra hivatkoznak,
hogy nincs idejük imádkozásra, nincs idejük velem lenni.
Nos!?
Most,
így „bezárva”,
több időtök van a hozzám-fordulásra.
Költészet napjára: József Attila két utolsó verse
Ma van a Költészet napja, József Attila, amit 1964 óta az egyik legnagyobb magyar költőnk születésnapján ünneplünk. Most az ő két utolsó dátumozott versével tisztelgünk előtte és minden alkotó ember előtt: Íme, hát megleltem hazámat; Szól a telefon...
Napközis mesék 2021/7 - Egy őzike története
Napközis mesék 2.a
Sípos (S) Gyula: Egy őzike története
K. Zsófi által mondott szereplők: Kamilla, Ádám és Őzgida. Videó és szöveges változat:
Napközis mesék 2021/6 - Vihar a vázában
Napközis mesék 2.a
Sípos (S) Gyula: Vihar a vázában
Anna néni által mondott szereplők: Barkaág és Aranyeső Videó és szöveges változat: