Egy másik interjú Örkény Istvánnal 1976-ból, a kérdező Bertha Bulcsú, aki az interjú végén ezt írja: „Csend lesz köztünk. Örkény hallgat, merően néz rám. Kérdéseim elfogytak. Nagyon fáradt, az arcából egy másik Örkény néz rám, egy örök hadifogoly. Érthető, a hadifogság valójában belső állapot. (…) Örkényék szellemi műhelyében minden olyan szép, nyugodt, hűvös, az ülőgarnitúrák, a falak, kint a fák s körben az utcák, az egész Pasarét. Csak hát Örkény még mindig hadifogoly.”
Szíven ütnek ezek a mondatok. Elvileg mi, keresztények Isten országában és Isten szabadságában élünk, és én minden nap elimádkozom ezt a kis imát is: Drága Istenem, vezess el a belső szabadságra, hogy Szentlelked által mindenkor megdicsőíthesselek Téged” – de ha belegondolok, hogy hányszor óvatoskodok, fogom vissza magam, kerülöm az igazság kimondását, mert nem akarok a konfliktust, mert félek, hogy elveszítem emberek „szeretetét”, és hányszor engedek kísértéseknek, lustaságnak, falánkságnak, akkor bizony be kell látnom, hogy még mindig hadifogoly vagyok. És ez végtelenül elszomorít…
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)