Kormányunk a helyén van

Kategória: Irodalom Megjelent: 2022. március 05. szombat

Sípos (S) Gyula: Kormányunk a helyén van

A légópincébe behallatszottak a robbanások, de a falak most nem remegtek. Vagy elhibázták a repülők az iparnegyedet – aminek szélén a lakótelepünk épült -, vagy talán a hidakat bombázták, ki tudja? Szerencsére nálunk nem a földszinten vannak a pincék a lépcsőházakat átkötő folyosókon, hanem alagsorunk is van, kis rekeszes terekkel.

A miénkben tízen nyomorgunk a három családból, öregek és gyerekek. Vártuk, hogy abbahagyják a bombázást és felmehessünk a lakásunkba. Ha szerencsénk van, megint megússzuk és egyben marad az épület – a tizenkét tízemeletes közül már csak a miénk és a másik sarki úszta meg a szőnyegbombázásokat - és maradhatunk odafent a következő riasztásig.
Az óvóhelyünk ajtaján néhány koppanás hallatszott, majd kinyílt az ajtó és bejött egy kicsi bácsi némileg gyűrött öltönyben és kőporos kalapban. Csendesen köszönt, és bemutatkozott:
- Halmágyi Géza, kérem tisztelettel, az adóhatóságtól. Meghoztam az adóíveket.
Nagymamám nem bírta ki, mindig gyorsan járt a nyelve:
- Kenyeret hozott volna inkább, arra lenne szükség, meg tiszta vízre!
- Az is meglesz, kérem, az is meglesz, bár az nem az én munkám, de kormányunk a helyén van, ne tessék aggódni, ha csúszik is egy kissé a dolog, ebben a mai világban ez ugye nem csoda, de azért nem csúszunk mindenben, dolgozunk, figyelünk, a kormány a helyén van…
- És mit akar azokkal a papírokkal? – Ezt már Józsi bácsi kérdezte, a szomszédunk a harmadikon, ott lakott egész családjával, de most már csak ő van velünk, a fiúk a seregben, a menyei ápolók a kórházban, Ilonka néni meg meghalt amikor egyszer sorban állt az elosztó előtt és jöttek a gépfegyveres vadászgépek.
- Kérem szépen, ezek nem pusztán papírok, hanem az idei adóbevalláshoz szükséges nyomtatványok. Mert kérem, mi fenntartjuk a struktúrát, végezzük a munkánkat, egy kis háború ugyebár nem állíthat meg minket. – Összedörzsölte a tenyerét, majd el kezdett kipakolni a hátizsákjából.
- Egy kis helyet, ha kérhetnék. A neveket a végén összeolvassuk. Nem kell kapkodni, én most elmondom a tudnivalókat, leadási határidő egy hét múlva, elviszik a legközelebbi postára…
- Azt már lebombázták.
- Akkor nem az a legközelebbi, ugyebár! Tehát elviszik a legközelebbi - nyitva tartó, így jó? – postára és feladják. Előre bérmentesítve, nem kell aggódni! Na most, kérem. A szülők beadhatják a fronton küzdő hazafi gyermekük helyett is. Amennyiben azoknak nincs más jövedelmük, elég beírni a zsold-kategóriát, az ő adójukat a hatóság automatikusan levonja. Ugyanez van a nyugdíjjal, illetve az élelmiszerjegyekkel. Minden egyéb jövedelmet, így a szabadpiaci kereskedésből származót is, be kell vallani! Akit rajta kapnak, hogy feketepiacon üzérkedett, azaz nem vallotta be a kereskedelmi tevékenységből származó jövedelmét, azt büntetőadóval és szabadság-vesztéssel sújtják, súlyosabb esetben statáriális bíróság elé is állíthatják, és akkor – tudják!
Na kérem. Ezen a sárga nyomtatványon kell bevallani a lakóterület nagyságát, a járműveket és minden egyéb ingóságot. Ha ezek közül bármelyik megsérült, elveszett, akkor csak az előtte lévő időszakra kell fizetni, az arányos részt, ez így tisztességes. Amennyiben kormányunk ideiglenesen haszonbérbe vette bármelyiket, akkor azért kölcsönzési díj jár, ennek összegét a bevételek között kell szerepeltetni, akkor is, ha egyelőre csak az ígérvény birtokosai és a kifizetés csak később esedékes. Az adót most befizetik, de amikor kormányunk majd kifizeti a bérleti díjat, azt az adóval megemelt összeggel teszi. Ahogy tisztességes!
Külön könnyítés, hogy amennyiben az elmúlt időszakban bizonyos nehézségek miatt nem tudták fizetni az állami, önkormányzati közmű-díjakat és illetékeket, ezen a rózsaszín csekken most egy ütemben ezt is rendezhetik. Hát nem nagyszerű! Kormányunk a helyén van és mindenre gondol! - A kis ember kiosztotta közöttünk a papírokat. Pisti és Julika még kis pisisek, ezért nem kaptak színes papírt, én már nagyfiú vagyok, mégse kaptam, de szerintem jövőre már fogok - mindenki más igen. Aztán összeolvasták a neveket és születési adatokat. Nálunk minden rendben volt! Aztán aláírták az átvételi íveket, a bácsi golyóstolla körüljárt, mert nekünk nem volt. Utána elpakolt, a szép színes papírokat is, kicsit sajnáltam is, hogy nekem nem jutott, de nem tiltakoztam. Elég volt az is, hogy nézhettem őt, ahogy újra fejére teszi a kalapját, csendesen és tisztelettel elköszön. Minden úgy volt, mint régen!

Megjelent a 33 rövid történet és néhány hosszabb című novellás kötetben, lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/2452-33-roevid-toertenet-es-nehany-hosszabb

You have no rights to post comments