Tóth Eszter: Hinnem kell Istenben
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) vers- és novellaíró pályázatot hirdetett A család Istentől rendelt közösség címmel. Napról napra bemutatjuk a díjazott alkotásokat. Az alábbiakban Tóth Eszter a 10–14 éves korosztályban díjat nyert, Hinnem kell Istenben című novelláját olvashatják:
Hinnem kell Istenben
Valahol azt hallottam, hogy egy emberről azután tudjuk meg a legtöbb dolgot, miután meghalt. Ezt akkor értettem meg, mikor 3 évvel ezelőtt meghalt a keresztapám.
Előtte csak annyit tudtam róla, hogy eszméletlenül szeret minket, a családját, és hogy ő a legviccesebb ember, akivel valaha találkoztam. Meg talán még azt, hogy fájdalmai vannak a nap minden egyes percében.
A temetésen elmondták, hogy mindenki szerette őt, és neki köszönhetjük a szobrot a templomunk kertjében. Később akárhányszor rokonok látogattak meg minket, mindig szóba került. Elmesélték, hogy egyszer fiatalkorában megszökött egy kocsmába, hogy a betegsége utolsó szakaszában felsétált az emeletre, hogy lekapcsoljon egy ostoba villanyt, azt, hogy két hétig volt kómában, hogy Isten három évvel meghosszabbítsa még az életét, és az összes családtag kijelentette, hogy minden egyes nap imádkoznak érte. Mindenki tehetetlennek érezte magát, de biztosak voltak benne, hogy az imádság majd segít. Egy percig sem kételkedtek abban, hogy ez az egy dolog még segíthet a keresztapámon.
A családomban ez az általános hozzáállás a bajhoz. Addig kérni Isten segítségét, míg meg nem oldódik a probléma, vagy el nem múlik a fájdalom. De ilyenkor általában rádöbbenünk a tényre, hogy vannak helyzetek, amiket mi képtelenek vagyunk megérteni és képtelenek vagyunk megakadályozni. És a helyzet az, hogy sohasem volt erősségem a beletörődés. Hiába mondta mindenki körülöttem, hogy majd elmúlik a sírás, imádkozz és jobb lesz, vagy a legrosszabb: Ő már jó helyen van. Tökéletesen meg voltam róla győződve, hogy a keresztapám csak a családja mellett lenne otthon. Mindenhol máshol idegenként élne.
Zaklatott voltam. Rettenetesen dühös az emberekre, akik részvétet nyilvánítottak nekem. Nem tudtam mit kezdeni a sajnálatukkal. Nekem attól még ugyanúgy fájt az elvesztése. Nem értettem, miért nem ordibál körülöttem mindenki. Én legszívesebben azt tettem volna. Kiabálni szerettem volna magával Istennel, hogy adja vissza nekünk. Ne legyen kegyetlen, mert nekem szükségem van arra a szerettemre, akit elvett tőlünk. Biztos voltam benne, hogy a világ kevesebb lett azáltal, hogy ő már nincs, és próbáltam megérteni az Atyát, tudni akartam, miért tette ezt. Közben egyre több idő telt el, és én vártam a választ a kérdéseimre, egyre jobban kezdtem elveszteni a hitemet, amit olyan kicsi korom óta tápláltak belém. Manapság már rettenetesen szégyellem, hogy hónapokat töltöttem a gyűlöletemmel, de akkor semmi másra nem voltam képes. Szörnyen egyedül éreztem magam. Nem volt mellettem a családom, mert ők a saját gyászukba temetkeztek, és ezt nem vehettem el tőlük a saját problémáim miatt. A barátaim pedig nem értették, és nem várhattam el tőlük akár csak egy pillanatig is, hogy érezzék, amit én. És legvégül pedig Isten sem volt velem, mert annyira haragudtam rá, hogy nem engedtem meg neki, hogy mellettem maradjon. Úgy igazán velem, nemcsak akkor, amikor vasárnap, kötelező szokás szerint a templomba járulunk a családommal, vagy este a közös imádságokban. Hanem a nap összes percében még olyankor is, mikor nekem fel sem tűnik.
Elképzelésem sincs, mikor jöttem rá a tényre, hogy nekem szükségem van arra, hogy érezzem, hogy Isten szeret engem. Talán csak akkor, amikor készen álltam rá. Rádöbbentem, hogy a keresztapám otthon van. És ahhoz, hogy újra láthassam, nekem hinnem kell valami olyanban, amit nem érthetek. Döntésre jutottam magamban. Hinnem kell Istenben, mert ha nem teszem, az azt jelenti, hogy a szeretteim nem találnak egymásra a halál után. Én pedig mindennél jobban vágyom arra, hogy viszontláthassam majd őket.
* * *
Az Amoris laetitia-családévhez kapcsolódva, a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében meghirdetett pályázatra a hazai egyházmegyékből közel 250 pályamű érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri választotta ki korcsoportonként a legjobbakat, illetve a különdíjasokat.
Az irodalmi pályázat célja az volt, hogy a résztvevők különféle műfajok (vers, novella) segítségével bemutassák, mit jelent a család a keresztény életben.
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Magyar Kurír
