Napközis mesék 7. - Szelídítő mester
1.a osztály Napközis mese 7.
Sípos (S) Gyula: Szelídítő mester
S-B. Csongi által mondott szereplők: Róka, akinek a neve Fuszi, a gazdája Peti, akinek kardja van, és egy gonosz indián, akinek a neve Joe. Videó és szöveges változat:
A családdal kerékpároztak és már hazafelé tartottak, amikor Peti észre vette a kis rókakölyköt az út menti árokban. Anyukáját elütötte egy autó, szegény kis róka pedig ott sírt, vékony hangon vinnyogott, láthatólag nem tudta, mit csináljon.
Peti leszállt a kerékpárjáról és óvatosan megközelítette, közben halk, nyugtató hangon beszélt hozzá. Amikor odaért, simogatni kezdte a fejét, nyakát, hátát, hogy a kisróka megnyugodjon, majd ölébe vette, és határozottan kijelentette szüleinek: haza kell vinnünk, mert itt egyedül elpusztul!
Peti anyukája először kijelentette, hogy erről szó sem lehet, de amikor Peti becsszóra megígérte, hogy gondját fogja viselni a rókának, minden nap megeteti, és a kertből is feltakarítja utána a potyadékot, a lakásba nem hozza be az állatot, mert összekoszol mindent, apukája pedig vállalta, hogy ezt felügyeli is, belement a dologba.
Ha hiszitek, ha nem, Peti megtartotta, amit ígért! A kisrókát elnevezte Fuszinak, és minden nap megetette – még többször is, mint kellett volna, tejjel, aztán hússal, kutyatáppal -, játszott vele, sétáltatta, először csak a kertben, később kint az utcán, a játszótéren és a réten is. Fuszi pedig nőtt, növekedett és gyönyörű szép, tömött bundájú róka lett belőle. Kutyahűséggel követte Petit mindenhová, hallgatott a nevére és szívesen játszott a többi gyerekkel is. Minden a legnagyobb rendben volt egészen addig, míg Indián Joe meg nem látta, és le nem akarta lőni Fuszit…
Hajaj, ez bizony nagy baj volt! Indián Joe a falu bolondja volt. Még gyerekkorában kapta a nevét, mert ha valami rosszat tett, és meg akarták büntetni, akkor azt mondta, hogy őt nem lehet, mert ő indián, rá nem vonatkoznak a sápadtarcúak törvényei! Iskolakerülővé vált, amikor pedig felnőtt, egy sátrat eszkábált magának a falu szélén, s abban lakott. Alkalmi munkákból és kéregetésből élt, meg amit összegyűjtött, összevadászott magának. Gyakran egy íjjal a kezében mászkált, s ha látott egy állatot, rálőtt, ha szabad volt, ha nem. A lelőtt madarak tollait meg bedugdosta a hajába, koronának – mondhatom, nagyon ijesztően nézett ki!
Aznap Petiék éppen várfoglalóst játszottak a réten, s ez volt Fuszi szerencséje! Amikor ugyanis Indián Joe meglátta a rókát és rálőtt, Peti egy ösztönös mozdulattal, a kardjával félreütötte a nyílvesszőt.
-Nem lőhetsz rá, ő Fuszi, az én rókám! – kiabálta, de Indián Joe-t ez nem érdekelte. Már készítette is a következő nyílvesszőt és lőtt, Peti alig tudta azt is kivédeni a kardjával.
-Nem lőhetsz rá! – kiáltotta megint, de már majdnem sírt. Kedvenc fakardját hozzávágta Joe-hoz, aztán felkapta Fuszit, és már futott is vele hazáig, be a kertbe, a hátsó udvarba...
Apu és anyu nem engedte be Indián Joe-t a kertbe, de Peti tudta, hogy ezzel még nincs vége a történetnek, mert a falu bolondja itt fog leskelődni, s addig nem nyugszik, amíg Fuszit le nem vadássza – az pedig nem történhet meg! De mit tegyen? Egész éjjel csak ezen töprengett. Állítson csapdát Joe-nak? Abból kimászik. Fenyegesse meg? Akkor is visszajön, ha sikerülne valahogy elkergetni. Mit tegyen?
Végül eszébe jutott, hogy Indián Joe nagyon babonás. Fél a szellemektől, a fekete macskától, gyűjti a négylevelű lóheréket, holdtöltekor pedig ki se mer menni a sátorból, mert elviszik a rémek. Két nap múlva pedig telihold lesz! Peti erre alapozta tervét. Egy felfújt lufiból és papírlapokból óriási fehér gömbfejet készített és egy rémítő arcot festett rá. Ezt rákötözte egy vállfa kampójára, a vállfára pedig fehér lepedőt terített, így készített rémet. Egy lyukas konzervdoboz belsejébe zörgő papírokat ragasztott, majd mindezt egy elemlámpával együtt berakta egy nagy szatyorba és eldugta az ágya alá. Telihold éjszakáján, amikor az egész ház elcsendesült és elaludt, óvatosan felöltözött, és a szatyorral együtt kilopakodott az ajtón. Felült a kerékpárjára, s már tekert is a falu széle, Indián Joe sátra felé.
Félt-e Peti? Bizony félt, de félelménél nagyobb volt a vágya, hogy megmentse Fuszit, így hát gurult egyenesen a célja felé. Az utolsó háznál aztán nekitámasztotta a falnak a biciklit, és óvatosan a sátorhoz lopakodott, annak is az ablakához. Elővette a rémszellemet, amit készített, alulról megvilágította, hogy még félelmetesebbnek látsszon, aztán belesuttogott a konzervdobozba: Indián Joe, hozzád jöttem! A papírlapok zizegtek, a konzervdobozból mély, rekedtes, suttogó hang költögette a férfit: Indián Joe, ébredj, érted jöttem!
Joe rémülten ült fel, s látta, hogy az ablakból egy rettenetes szellem néz rá, aki el akarja vinni.
-Nem vihetsz el – kiáltotta -, mindent jól csináltam!
-Elviszlek, mert rókára vadásztál! A rókák pedig hozzám tartoznak! Aki rókára vadászik, azt elviszem magammal!
-Nem, soha többé, csak ne vigyél el!
Másnap délután csöngettek Petiék ajtaján – az ajtóban Indián Joe állt. Azért jött, hogy bocsánatot kérjen – ilyet se hallottak még tőle soha -, és megmondja, soha többé nem fogja bántani a rókát…
Peti végül megsajnálta őt. – Ha akarod, megsimogathatod -, mondta neki, s amikor Indián Joe bólogatott, kihozta hozzá Fuszit. Anyukája pedig egy nagy pohár innivalót adott a férfinak, aki azt hálásan megköszönte. Aztán valahogy a nyilazásról kezdtek beszélgetni, amit Peti szívesen kipróbált volna - de semmiképp se élő állatra! Így aztán Joe-val együtt céltáblát készítettek a kertben és arra kezdtek lövöldözni. Apu és anyu az ablakból nézték kettőjüket. Apu azt mondta: a végén Peti még Indián Joe-t is megszelídíti!
-Talán – mondta anyu -, talán sikerül neki. Ha igen, akkor ő lesz a világ legnagyobb szelídítő mestere!
