Négy felnőtt és három gyermek színdarab

Kategória: Irodalom Megjelent: 2020. január 07. kedd

Négy felnőtt és három gyermek színdarab - pdf-formátumban, elküldöm (természetesen ajándékként), ha érdekel... Rövid visszaemlékezés:

Bár már középiskolás és főiskolás koromban is írtam színdarab-kezdeményeket, ezek a kukában végezték. Az 1990-es évek közepén azonban, amikor a törökbálinti művelődési házban dolgoztam, megismerkedtem egy tehetséges fiatal nővel, aki színészetet tanult, neki írtam az első egyfelvonásost, a Mária a Magdalai-t – még Julius P.S. álnéven -, aminek aztán több előadása is volt Törökbálinton és más kis színpadokon is.
Ennek az együttműködésnek a folytatásaként írtam meg és került színpadra a Heródes Antipas, avagy nyomozás a tébolydában. Később a színésznő saját kis bábszínházat hozott létre, arra íródtak a gyermek darabok, emlékeim szerint először az Erdőszéli kalamajka, aztán a Nagy felfedezők és a Jelmezverseny.
A Hajnal című színdarabot egy tanár felkérésére írtam, elsősorban tizenéves korosztálynak, de végül nem került színpadra, a Kezdetben című egyfelvonásost pedig egy pályázatra, de nem keltett érdeklődést.
Örömteli időszak volt életemben ez a néhány év, amikor színdarabokat írhattam, sajnálom, hogy végül nem lett folytatása. Most egybe gyűjtve adom ezeket közre. Nem hibátlan írások, ha most kellene átnéznem, javítanom, biztos találnék benne hibákat, de ettől megkímélem magam. Inkább minden hibájával együtt így ajánlom az érdeklődő olvasó figyelmébe. Aztán hátha eljön az idő, amikor újra színdarabot írhatok…
Ha érdekelnek színdarabok, szívesen elküldöm (ajándék, természetesen, pdf-formátumban 114 oldal), írd meg a címed (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), és már megy is...
Hálás köszönettel a figyelmetekért: Sipos Gyula

You have no rights to post comments