Imakilenced a békéért - 4. nap

Kategória: imádságok hazánkért Megjelent: 2023. október 14. szombat

Istenünk, ebben a felfordult és zűrzavaros világban kegyelmezz azoknak a földeknek, melyek most szenvednek a háború miatt, az igazságtalanság, a fájdalom és az erőszak miatt! Légy kegyes a betegekkel, mindazokkal, akik gyászolnak, akiknek nincs fedél a fejük felett, a szegényekkel és a menekültekkel. A te szereteted és igazságosságod gyökerezzen meg a földön!

Uram, hozzád imádkozunk minden országért és népért, akiket  erőszak sújt. Imádkozunk az áldozatokért, különösen a gyermekekért, a sebesültekért, a túszokért, az eltűntekért és hozzátartozóikért. Segíts, Urunk, hogy testvéri világot építsünk, hogy ezek a népek és mindazok, melyek ugyanígy konfliktusban, bizonytalanságban és erőszakban élnek, rátaláljanak az emberi jogok tiszteletének útjára, ahol az igazságosság, a párbeszéd és a kiengesztelődés nélkülözhetetlen eszközei a béke építésének. Istenünk, tedd, hogy az egész emberiség egyetlen családot alkosson, erőszak nélkül,  háborúk nélkül, és hogy testvéri lélekkel éljen együtt békében és egyetértésben!
Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretetet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
(szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments