A Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség alapítója miniszter lett az olasz szakértői kormányban
Mario Monti november 16-án megalakított kormányát 12 miniszter és 5 tárca nélküli miniszter alkotja, akik kivétel nélkül eddig pártpolitikai szerepet sohasem vállalt szakértők. Andrea Riccardi a nemzetközi együttműködésért és az integrációért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapta. Nemzetközi szinten ismert tevékenysége garantálja, hogy e fogalmak mögött valódi értékek és valódi elkötelezettség húzódik meg a társadalmi kiengesztelődés, a népek és emberek közötti együttélés kultúrájának előmozdításáért.
Gyógyító összejövetel Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában
Isten szeretete gyógyít! Gyógyító összejövetelt tartunk november 26-án, szombaton 14 órától Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség Mária kápolnájában. (Baross u. 2.) Program:
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon és Székesfehérváron
Isten szeretete gyógyít! Október 27-én vasárnap délel?tt Köveskálon, délután Székesfehérváron tartunk gyógyító összejövetelt. Részletek:
A Katolikus Karitász felhívása a téli fagyok idejére
Senki sem tehet meg mindent, de mindenki megtehet valamit. A tél beköszönte sok embertársunk számára komoly veszélyt jelent. A téli fagyokkal szemben nemcsak a hajléktalanok védtelenek. Az elmúlt évek keserű tapasztalata az, hogy sok esetben a kihűléses halálesettel végződő tragédiák megelőzhetőek lettek volna egy kicsit nagyobb odafigyeléssel, segítséggel.
Rajzolj babát! – életvédő konferencia és filmfesztivál szombaton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel november 12-én Keszthelyen
Európa elismerte az emberi embriók jogait
A Szűzanya 2001. október 25-i üzenete Medjugorjéban
Háborút hirdetett a gyerekpornó ellen a hírhedt hekkercsoport
A korábban szinte folyamatosan a hírekben szereplő, ám az utóbbi időben kissé háttérbe vonuló hekkermozgalom, az Anonymous a múlt héten újra hallatott magáról, amikor egy új akciósorozatról, az Operation Darknetről tettek bejelentéseket szokásos fórumukon, a Pastebinen. (Első eredmények:)
Kevesebb gyermek született, mint tavaly
Zarándoklat a rák megállításáért Petőfiszállás-Pálosszentkútra
Zarándokat a rák megállításáért, gyógyulásért és szabadulásért november 5-én, szombaton. Részletek: