Köszönet a nőknek!

A Jézus-ima és a keleti szerzetesség
Konferencia 2015. február 7-én 9 órától a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Részletes program:
Vasárnap kezdődik a "Házasság hete"
A kezdeményezés tizennyolc éve indult el az Egyesült Királyságból Richard és Maria Kane szorgalmazására, és azóta huszonegy országban vált hagyománnyá az egyhetes programsorozat. Magyarországon nyolcadik alkalommal rendezik meg a különböző egyházi és civil szervezetek összefogásával megvalósuló házasság hetét, melynek harmadik éve fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
Jó hír: vatikáni döntés a révkomáromi bencés kolostor ügyében
A Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja döntött a Magyar Bencés Kongregáció és a szlovákiai nagyszombati érsekség jogvitájában, mellyel semmisnek nyilvánította a főegyházmegye dekrétumát, ezáltal megmarad a komáromi rendház jogalanyisága.
Európa fagyos szíve: Norvégiában börtönt kaphat, aki pénzt ad a hajléktalanoknak
Egy év börtönt is kaphat az a norvég állampolgár, aki pénzt, menedéket vagy élelmiszert kínál fel hajléktalannak, derül ki a törvényjavaslatból, amelynek az a célja, hogy megakadályozza az utcai koldulást a norvég városokban, számol be a Local norvég napilap a weboldalán.
A Szűzanya 2015. február 2-i üzenete Medjugorjéból
„Drága gyermekek! Íme, itt vagyok közöttetek. Nézlek benneteket, rátok mosolygok és úgy szeretlek benneteket, ahogy csak az Édesanya tud szeretni. A Szentlélek által, aki tisztaságom által jön, látom szíveteket és Fiam elé viszem. Már hosszú ideje kérem tőletek legyetek apostolaim és imádkozzatok azokért, akik nem ismerték meg Isten szeretetét. Szeretetből mondott imát kérek, olyan imát, amely cselekvő és áldozatkész.
"Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!"
Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen! Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
Ezt a magyar verset küldjük el a Holdra
Magyarország lesz a negyedik nemzet, amely járművet küld a Holdra. A Puli többek között Weöres Sándor a Szembe-fordított tükrök című versének egy részletét viszi magával - írja a hvg. Ez pedig így hangzik:
SZERETETLÁNG-ÁTADÁS FEBRUÁR 2-ÁN, GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY NAPJÁN
Törökbálinton este hét órakor kezdődik a szentmise. további helyszínek és időpontok:
Szent Ferenc eddig ismeretlen életrajzára bukkantak
Jacques Dalarun, a ferences rendtörténet ismert kutatója Celanói Tamásnak egy eddig ismeretlen Szent Ferenc-életrajzát fedezte fel – közölte a Ferences Sajtóközpont.
Szavazás Szlovákiában a családokról
A magyar példa ragadós. Hazánkban az Alaptörvény biztosítja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre, Horvátországban erős ellenszélben a civilek harcolták ki ugyanezt, most Szlovákián a sor. Február 7-én Szlovákiára figyel Európa. A szlovák kereskedelmi és köztévé csatornái még pénzért sem voltak hajlandóak leadni a népszavazás kezdeményezői által készített rövid reklámfilmet, melynek linkje az interneten keresztül rohamosan terjed. A film a homoszexuális párok részére történő örökbefogadás valóságát mutatja be. A rövid reklámfilm felhívja a figyelmet arra, hogy mi várható, ha február 7-én alulmaradnak az IGEN szavazatok. Az alábbi linken Ön is megnézheti ezt a 30 másodperces filmet: