"Új korszakot élünk"
"Új időszakot élünk" - írja Nyuli Gábor, Damian Stayne közösségének tagja. - "Isten egyre erőteljesebben szeretné kinyilvánítani dicsőségét az emberek között. A Szentlélek kiáradásának hatalmas hulláma kezd végigsöpörni Krisztus egyházán, és rajta (rajtunk mindannyiunkon!) keresztül eljut az egész világba. Ne álljunk ellen a Szentléleknek, hanem hagyjuk, hogy olyan utakra vezessen, ahová csak Ő akar. A Szentléleknek ezt a kiáradását ogjuk megélni szombaton a Szeretet Földje Találkozón - amire szeretettel hívunk mindenkit - és ez a célja Damian stayne lelkigyakorlatának is, ami novemberben lesz Budapesten. "Jézus azt felelte neki: Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?" (Jn 11, 40) A két programról a részletek:
Egy jó hír - elkezdett gyógyulni az ózonpajzs
A Földet a Napból érkező káros sugárzástól védő ózonpajzs végre elkezdett erősödni - jelentették be tudósok az ENSZ konferenciáján. Az ózonpajzs létfontosságú védelmet nyújt az élővilág számára, és a hetvenes években kezdett el ritkulni, a főleg hűtőkben és dezodorokban használt gázok, az úgynevezett CFC-k (kloro-fluoro-karbon) hatására. Ezek a gázok a légkör magasabb részeibe eljutva elpusztították az ózonmolekulákat, hamarosan a Föld két sarka fölött szabályos ózonlyukak alakultak ki.
Ferenc pápáról nevezik el a stadiont
Legismertebb szurkolójáról, Ferenc pápáról nevezi el új stadionját a San Lorenzo labdarúgócsapata, amely egy hónappal ezelőtt - története során először - nyerte meg a Libertadores-kupát, a legfontosabb dél-amerikai klubtrófeát.
Halálzóna jött létre Ománnál
120 millió ember élelmezése is veszélybe kerülhet a rengeteg alga miatt, ami Omán és India között terjedt el az óceánban. A smaragdzöld, űrből is látható algák agresszíven terjednek, sokféle táplálékot megesznek és miattuk csökken a víz oxigénszintje, amit a halak nehezen visel el.
Svédország már külföldről veszi a szemetet
Svédországban elérte a hulladék-újrahasznosítási ráta a 99 százalékot, a szeméterőművekben már olyan sok az elégetett és így energiatermelőként hasznosult hulladék, hogy az ország külföldről vásárol szemetet.
Eredeti Mozart-kéziratra bukkantak a Széchényi Könyvtár gyűjteményében
Nemzetközi szenzációnak számít, hogy az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében Mozart egyik legnépszerűbb szonátájának eredeti kézirattöredékét fedezte fel a Zeneműtár vezetője, dr. Mikusi Balázs.
Imanap a családdal foglalkozó püspöki szinódusért
Szeptember 28-ra imanapot hirdetett meg a püspöki szinódus titkársága az október 5. és 19. között tartandó harmadik rendkívüli közgyűlése alkalmából – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Mint ismeretes, a szinódusi ülés témája: „A családdal kapcsolatos lelkipásztori kihívások az evangelizáció összefüggésében”.
Meghívó egy angliai közösségbe
Regina Collins nővér felhívása: "Szeretnél-e 6 hónapot vagy egy évet az Istennek adni az életedből egy katolikus közösségben élve Angliában? Várjuk jelentkezésedet rövid bemutatkozó levéllel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail cimre. Bővebb információt a 06-20/621-6992-es telefonszámon biztosítunk. (20-35 év közötti jelentkezőket fogadunk)."
Gyorssegélyt küld Irakba és imanapot hirdet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 2. és 3. között megtartotta őszi rendes ülését. Mohos Gábor, a testület titkára sajtótájékoztatón számolt be az eseményen megvitatott legfontosabb témákról.
Szentlélek szeminárium Biatorbágyon
Szentlélek szeminárium indul Biatorbágyon, a torbágyi katolikus templom plébániáján 2014. szeptember 11-én, csütörtökön 20 órától. Részletek:
A Szűzanya 2014. szeptember 2-i üzenete Medjugorjéból
"... Teljes szívemből imádkozom, hogy megértsétek, csakis Fiam a világ üdvössége és világossága. És ti, gyermekeim, kedves apostolaim mindig hordozzátok Fiamat szívetekben és gondolataitokban..."