Néhány fontos információ a honlapunkról - kérlek olvasd el!

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2016. január 01. péntek

Kedves Barátaink!

2015-ben történt velünk egy-két olyan esemény, ami a honlapunk újragondolására késztetett minket. Az utolsó lökést az adta, amikor több napra le kellett állnunk egy nagy internetes támadás miatt - és mire észrevettük, sokezer kéretlen levelet (spam) küldtek ki a címünkről, nem éppen tisztességes tartalommal. Azt is be kelett látnunk, hogy az induláshoz képest néhány dolog megváltozott az internetes világban, ami jó figyelembe vennünk.

Az első dolog, hogy a 2004-ben indított első honlapunkhoz képest óriásit változott a világhálón a tartalom-fogyasztás. Akkor még új volt minden, viszonylag kevés értékes honlappal és tartalomszolgáltatóval és a felhasználók is még csak ismerkedtek az internet világával. Sokáig ezért nagyon hasznos volt napi lapszemlét csinálni és összegyűjteni egy helyre jó cikkeket, ezek olvasottsága és a honlapunk látogatottsága is folyamatosan nőtt. Mára azonban a legtöbben már profi internetezők és megtalálják maguknak a számukra fontos vagy érdekes írásokat, híreket. Azt vettük észre, hogy miközben a honlapunk az elmúlt egy évben megőrizte látogatottságát - időnként még nőtt is -, de a másoktól átvett és közölt cikkek olvasottsága felére csökkent.

Honlapunk "széles látókörű keresztény honlap" akart lenni, ami azt jelentette, hogy sokféle véleményt közöltünk. Ennek azonban mára - sajnos - az lett a következménye, hogy olyan véleményekkel és álláspontokkal is azonosítottak minket, amiket mi nem vallunk magunkének. Így közben elmosódott, hogy valójában mi mit is gondolunk a "Szeretet földje" víziója alatt.

Ezért 2016-tól a honlap ugyan továbbra is naponta frissül, de nem lesz benne lapszemle. Viszont!

Továbbra fenntartjuk a menüpontjainkat és bővítjük is azokat! Több tanúságtétel, több beszámoló, több saját cikk, írás... továbbra is lesz hétfőnként Eheti, aztán a facebook oldalainkkal közösen keddi képek, Sárkányszelídítők és Kisvárosi történetek. Számunkra nagyon fontos a Szentírással való kapcsolat, ezért fent van a teljes "Márk evangéliumát" olvasva és a teljes "Hegyi beszéd", az elejtől a vége felé tartóan olvashatóan. Mellé (remélhetően minél hamarabb) elkezdem a Jézus életét bemutató sorozatot. Az evangelizációs levelek is egy új sorozattal bővül (Átvilágítás). Remélhetőleg egyre több alkotót, művészt is be tudunk mutatni - és mindazt, ami a missziónkkal kapcsolatos: a cigánymissziót, a gyógyító összejöveteleket, lelki napokat...

Kicsit más lesz a honlap mint eddig, de remélhetőleg tisztább, egyértelműbb, jobb és gazdagabb tartalmú. Kérlek benneteket, ezután is látogassatok minket, írjatok, nekünk nagyon fontosak vagytok, hiszen nektek készítjük a honlapot is!

Imával és szeretettel: Sipos Gyula

2016.01.01.

Hozzászólások   

#5 s.gy. 2016-01-03 14:14
Köszönöm a hozzászólásokat , próbáltunk javítani az összképen - most jobb?
Boldog új évet mindenkinek!
Gyula
#4 Gunyits László János 2016-01-03 11:04
Nálam is fehér lett a háttér, ezt én úgy értem, hogy a gazda a szavait feketén/fehéren közli.
Kicsit fárasztó ez az egyenes beszéd is:) nem sajnálom a fáradságot és szívesen olvasom.
Mindenképp köszönöm én is, hogy nem fáradsz meg és folytatod ezt a nem mérhető munkát, munkatársaidat is kedves téged is köszöntelek az újított honlapon az új év első levélváltásában !
#3 Ágota 2016-01-02 17:32
Kedves Sipos Testvér! Köszönöm, hogy ilyen nagy szeretettel és kitartással dolgozik a honlap működtetéséért. Nagyon jó volt az előző háttér,  mert ez a fehér szín nagyon fárasztó a szemnek, nem is tudom pár perc után nézni. Ugyanis idős
vagyok, nemrégen volt mindkét szememen szürkehályog mű-   tét.Valószínű, hogy többen is vagyunk hasonló helyzetben, akiknek  bántja a szemét a nagyon fehér szín. Ha lehetséges, kérem szíveskedjen változtatni rajta. Köszönettel: Ágota
#2 Petro Mari 2016-01-02 08:57
Igen, én is egyetértek Edittel, nekem is sokat jelentett a háttér színe, ami a honlapon fogadott, persze nem is ez a lényeg, tudom, de ha lehetne, maradjon a régi.....

........Köszönöm, hogy van ez a lehetőség, és abban biztos vagyok, hogy ha nem lenne jó ez a honlap, akkor nem lenne ellene támadás! Olvassátok Ti is az Imádságok Hazánkért c könyv 20-40 oldalait, ha lehet, minden nap!
Legyetek jók, és legyetek jól 2016. Esztendőben is
#1 edit 2016-01-02 06:22
Köszönöm, hogy kitartóan fentartjátok a honlapot.
nálam fehér lett a háttér,  némileg fárasztóbb a szemnek, mint a sötétebb szín volt, de majd megszokom.
köszönettel, szeretettel

You have no rights to post comments