Bíróság elé idézték a hollandok a kormányukat a klímaváltozás miatt

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. április 17. péntek

Mintegy 900 holland állampolgár közös keresete alapján bíróság elé idézték a holland kormányt, amiért a vádirat szerint nem védi meg az állam polgárait a klímaváltozástól. A felperesek azt akarják elérni, hogy gyorsabb ütemben csökkentsék a károsanyag-kibocsátást az országban. Az első meghallgatást kedden tartották.

"Azt akarjuk, hogy a holland kormány a károsanyag-kibocsátást 2020-ra az 1990-es évek szintjéhez mérten 40 százalékkal csökkentse" - mondta el Marjan Minnesma, a pert kezdeményező Urgenda alapítvány igazgatója.
Az per kezdeményezői közül mintegy kétszázan, köztük neves holland üzletemberek, művészek, zenészek, részt vettek a tárgyalás keddi nyitányán.
A világon ez az első eset, hogy egy szervezet és állampolgárok az államot felelőssé teszik azért, mert nem cselekszik hatékonyan a klímaváltozás feltartóztatásáért. A felperesek azt is el akarják érni a bíróságnál, hogy mondja ki, a 2 Celsius-foknál nagyobb globális felmelegedés sérti az emberi jogokat.
(MTI)

You have no rights to post comments