Júliusban indul az első vállaltan istentagadó tévé az Egyesült Államokban

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. május 10. szombat

Ateista tévécsatornát indítanak júliusban az Egyesült Államokban – írja internetes kiadásában a USA Today című napilap.

A Roku internetes streaming-lejátszóval fogható csatorna mögött az American Atheist szervezet áll, amelynek elnöke, David Silverman kedden, a Stanford Egyetemen jelentette be a hét minden napján 24 órában jelentkező adás elindítását. A műsorokat a New Jersey állambeli Cranfordban található stúdió koordinálásával készítik, és úgy becsülik, hogy 7 millió háztartásba jutnak majd el.

Ez a csatorna lesz az első, amelyet teljes egészében az istentagadásnak szentelnek majd. A USA Today szerint az Egyesült Államokban jelenleg több mint 100 keresztény és négy zsidó tévécsatorna működik. A New York-i The Daily News 300 vallási tematikájú televíziós adóról tud.

Az ateista, humanista és szabadgondolkodó közönségnek szánt műsorok, legalábbis a kezdeti időszakban, ingyenesen lesznek majd foghatók. A kínálatban egyebek között az American Atheist korábbi kongresszusain felvett anyagok, tudományos ismeretterjesztő adások, valamint ateista bloggerek és csoportok által elkészített betétek szerepelnek majd. A csatornán megismétlik majd Madalyn Murray O'Hair, a szervezet 1995-ben meggyilkolt alapítójának két évtizeddel ezelőtt készített The Atheist Viewpoint (Az ateista nézőpont) című sorozatot is.

Murray 1963-ban az egyik felperes volt abban az ügyben, amelyben az amerikai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy a közpénzből fenntartott iskolákban szüntessék meg a kötelező bibliatanulmányokat. A közös imádságot 1962-ben tiltották ki a közoktatási intézményekből.

Az új tévé nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

(hvg.hu)

You have no rights to post comments