Két papot gyilkoltak meg nagyböjt első vasárnapján

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2013. február 21. csütörtök
Latin-Amerikában már a negyedik papot gyilkolták meg 2013-ban. Az afrikai egyháznak is számos vértanú papja volt az elmúlt években.

José Ramón Mendoza 44 éves volt, amikor február 17-én a venezuelai Lara államban egy bűnbanda megtámadta a piros lámpánál várakozó autójában. José Mendoza San Juan Evangelista plébánosa volt. Halála után püspöke így beszélt a hívekhez: „Mendoza atya az imádság embere volt. Az erőszak nem előre vezető út. Isten szolgájának életét oltották ki. Akik tették, egy ártatlan embert öltek meg” Az érsekség felhívást tett közzé, amelyben mindenkit arra buzdít, hogy tisztelje az emberi életet, a hatóságoktól pedig azt kéri, fékezzék meg az erőszakot. 2010-ben Bolivar államban öltek meg egy plébánost, ha pedig egész Latin-Amerikát nézzük, 2013-ban már négy papot gyilkoltak meg.

Az afrikai egyháznak is számos vértanú papja volt az elmúlt években. Idén szintén február 17-én, a nagyböjti misére menet ölték meg Zanzibár szigetén Evarist Mushi plébánost. Gyilkosai vártak rá, és tettük elkövetése után motorjaikon elmenekültek. A Misna hírügynökség információi szerint Mushi atya egy olyan szervezet tagja volt, amelyben keresztények és muzulmánok együtt küzdöttek az Aids terjedése ellen. A vallások közötti párbeszéd elkötelezett híve volt. Zanzibár muzulmán lakosságának többsége békés és párbeszédet kereső ember, de az utóbbi két évben külföldi finanszírozású szélsőséges csoportok is egyre gyakrabban hallatják hangjukat – írja a Vatikáni Rádió honlapja.

Magyar Kurír

(tzs)

You have no rights to post comments