Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 395 vendég és 0 tag böngészi
Imaest a családokért és házaspárokért
PROGRAM:
Fábry Kornél püspök atya tanítása
Tanúságtétel egy Krisztus kegyelméből helyreállt házasságról,
Házassági ígéretünk megújítása (Ha tudod, hozzátok el az esküvői kereszteteket is!)
Dicsőítő szentségimádás, majd személyes áldás a résztvevőknek (házaspároknak, családoknak)
Sok-sok házaspár megtapasztalja életében, hogy az évek múlásával a kezdeti lángolás megfakul. Talán a kezdeti jeleket észre sem vesszük, mégis, a kapcsolatunk átalakul, az intimitás megszokássá válik és lassan feledésbe merül. Kevesebbet beszélünk egymással, ritkábban hallgatjuk meg a házastársunkat, lazulnak a családi élet kötelékei, előkerülnek a nézetkülönbségek, s legrosszabb esetben a csalódások, a féltékenység vagy a hűtlenség veszélybe sodorják a házasság szentségét, sőt, az egész családot.
Ezért szeretnénk Mária által Jézushoz hívni Benneteket Szent Család vasárnapja előtt, hogy az Oltáriszentség jelenlétében újra felfedezzétek a szeretet forrásait!
Kánában Jézus első csodája is Mária közbenjárására történt, ahol Ő – felismerve egy házaspár szükségét – Fia elé tárta nehézségüket, aki nem késlekedett a segítséggel.
Napjainkban talán a házastársak kihűlt szerelme és a családtagok egymástól való eltávolodása ad leginkább teret a gonosznak a családok elleni támadásban. A Szent Szűz már 60 évvel ezelőtt figyelmeztetett bennünket erre a veszélyre a Szeretetláng-üzenetekben, a megoldást is felkínálva nekünk: „Nyilvánosságra kívánom hozni anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot (…) Azt akarom, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva csodákat teszek a lelkek mélyén. Én Szeretetlángommal fel akarom melegíteni a családi tűzhelyeket, össze akarom tartani a szétszórt családokat. Szívről szívre járva kezetekbe adom Szívem Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja” (vö.: Szeretetláng Lelki Napló 1964. január 17.; 1962. augusztus 2.).
Kérjük, ha el tudsz jönni, és van rá lehetőséged jelezd részvételi szándékodat az esemény Facebook profilján: https://www.facebook.com/events/1573648683257065/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[]%7D
Kérjük, ha tudod, továbbítsd a hírt a programról, ha van rá lehetőséged. Köszönjük.
Lelkiekben gazdag Úrjövetet és áldott karácsonyt kívánok a szervezők nevében:
Kindelmann Győző