Szomorú valóság - újabb papot tiltottak el...

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2024. december 05. csütörtök

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményében szűkszavúan fogalmaz, nevet sem említ, a világi sajtó nem ilyen szemérmes:

A Főegyházmegye közleménye: "Bejelentés érkezett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához egy fővárosi plébános ellen. Az ügyben az ordinárius előzetes vizsgálatot rendelt el. Ennek során szükségesnek bizonyult, hogy az érintett személyt minden papi tevékenység gyakorlásától eltiltsa. Ezt követően az illető plébánost saját kérésére, korára és egészségi állapotára tekintettel felmentette egyházi beosztásai alól és nyugállományba helyezte. Az előzetes vizsgálat tovább folyik, az ezzel kapcsolatos tilalmak továbbra is érvényben maradnak. Az ügyben rendőrségi bejelentés is történt."

A világi sajtó szerint az érintett személy Pajor András, a zuglói Kassai téri templom plébánosa. Pajor András az elmúlt napokban már nem misézhetett, és bő két hete nem is posztolt közösségi oldalán, pedig korábban rendszeresen jelentkezett, és nem egy alkalommal politikai tartalmú üzeneteket is közvetített Facebook-oldalán. A plébánost Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2023-ban – a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából – a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki. A kitüntetés indoklásában pedig külön kiemelték Pajor András ifjúságnevelésben vállalt szerepét.

Az újságok szerint az áldozatoktól úgy tudják, hogy nem konkrét pedofil aktusokra kell gondolni Pajor András esetében, hanem a ministránsfiúk szisztematikus „betörésére”, megalázásra; hatalommal, tekintéllyel való visszaélésre, valamint a nyári ifjúsági táborokban a kötelező meztelen kullancsvizsgálatra...

(szerk.)

You have no rights to post comments