Különleges Csontváry festményt-árvereznek el Budapesten

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2024. december 01. vasárnap


Magyarország egyik legismertebb festőjének, Csontváry Kosztka Tivadarnak különleges alkotását árverezik el a Virág Judit Galéria téli aukcióján. A festő Pirosruhás gyermek című képének modelljét a mai napig nem sikerült azonosítania a művészettörténészeknek, de a lány szuggesztív tekintete kiemeli a művész festményei közül a portrét.

A Pirosruhás gyermek című festmény 1894-ben keletkezhetett. A gyógyszerész végzettségű Csontváry a patikája padlásán őrizte az alkotást, majd állítólag azt mondta a tőle az épületet megvásárló Székely Sándornak a festményekre mutatva: Kolléga úr, ezeket mind önnek adom, és ezzel milliomossá teszem.
A patikus nem hitt Csontvárynak, értéktelennek tartotta a képeket, majd később meg is semmisített többet. A Pirosruhás gyermek azonban megmenekült, és sokáig a rejtőzködő műgyűjtő, Buschi Emil kollekciójának darabja volt. Buschi nem engedett betekintést a gyűjteményébe, így a nagyközönség csak a halála után, 100 évvel a festmény keletkezését követően láthatta először a portrét.

Halott testvér vagy ismeretlen alany?
Hogy kit látunk a festményen, az megfejtésre váró talány. Nem elképzelhetetlen, hogy a Pirosruhás gyermek maga Bella, Csontváry húga, aki tragikus módon bennégett a kisszebeni házukban, amikor még mindketten gyerekek voltak. Az biztos azonban, hogy a gyermek galambtekintete folyamatosan ránk szegeződik. Pillantásának szuggesztív, már-már ikonszerű ereje van. Nehéz megmondani, hogy a gyermeki tisztaságot látjuk-e, vagy valami sokkal mélyebbet – idézi Kelen Annát a galéria sajtóközleménye.
A Pirosruhás gyermek december 15-én lesz a Virág Judit Galéria téli aukciójának kiemelt darabja. A festmény kikiáltási ára 160 millió forint, becsértéke 300 és 400 millió forint közötti. Csontváry Kosztka Tivadart a legértékesebb magyar festőként tartják számon, 2021-ben rekordáron, 460 millió forintért kelt el a Titokzatos sziget című alkotása a Virág Judit Galéria árverésén – jelenleg is ez az aukciókon eladott legdrágább magyar festmény. A Csontváry-képek értékét növeli az is, hogy igen kevés van belőlük.
Alig száz ismert darabot tart nyilván a művészettörténet, többségük közgyűjteményekben kapott helyet.
A Virág Judit Galéria december 15-i aukcióját megelőzően a nagyközönség is ingyenesen megtekintheti az árverési anyagot november 30. és december 14. között. A Csontváry-festmény mellett a kiállított művek között egy Ausztráliából hazahozott Munkácsy Mihály-festmény, Zichy Zsófia portréja is látható lesz majd.

(index.hu)

You have no rights to post comments