Népszavazás lehet a "törvény feletti pluszjogok" eltörléséről

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2024. február 02. péntek

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, átengedi az LMP népszavazási kezdeményezését, amivel hatályon kívül lehetne helyezni az építésügyi törvénynek a kiemelt beruházások szabályozásáról szóló részét.

Az LMP tavaly nyáron már indított népszavazási kezdeményezést a kiemelt beruházások felgyorsításáról szóló törvény hatályon kívül helyezéséért, de az NVB azt a kérdést nem hitelesítette, ezért a párt a Kúriához fordult jogorvoslatért, és a testület megsemmisítette az NVB határozatát.

Az NVB mostani döntésével elhárult minden akadály, hogy népszavazást tarthassanak ebben a kérdésben – mondta Csárdi Antal, aki szerint ha érvényes és eredményes lesz a népszavazás, megszűnnének a kiemelt beruházások „törvény feletti pluszjogai”.
Ha a következő két hétben senki sem fellebbezi meg ezt a döntést, akkor február végén át tudják venni a népszavazási íveket – mondta Csárdi, aki úgy becsüli, hogy az aláírásgyűjtés négy hónapig tarthat, és ha minden a terv szerint halad, az ősszel meg lehet tartani a népszavazást.
Azt mondta, remélik, olyan helyzetbe tudják hozni az embereket, hogy ne lehessen a tájékoztatásuk nélkül olyan beruházásokat indítani, amik tönkretehetik az egészséges környezetüket és ellehetetleníthetik a mindennapi életüket.

(MTI)

You have no rights to post comments