Egy Nobel-békedíjas ukrán látogatója lesz a pápának - hírek + ima

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2023. június 03. szombat

A Nobel-békedíjas emberi jogi szakértő, Olekszandra Matvijcsuk rövid üzeneteket visz a pápának a Krímből és Ukrajna más régióiból származó hadifoglyok és illegálisan bebörtönzött civilek hozzátartozóitól – írja az Ukrinform. + amerikai nyilatkozat a békéről + a háborús károkról + ima:

"Néhány nap múlva találkozom a pápával a Vatikánban. Korábban több alkalommal is átadtunk neki leveleket, melyekben arra kértük, hogy segítse elő foglyaink szabadon bocsátását. Hivatalos felhívásként, a hozzátartozók által aláírt kollektív petícióként, nyílt levélként fogalmaztuk meg ezeket" – mondta Matvijcsuk. Elmondása szerint a Vatikán békefenntartó missziót küldött Ukrajnába és Oroszországba, „így ennek a missziónak az elsődleges feladata az összes ukrán hadifogoly és illegálisan fogva tartott civil hazatérése kell, hogy legyen”.

- Nagyon nagy szükség van minden imára, összefogásra és megmozdulásra a békéért! A Világbank becslései szerint 2023. június 1-jéig az ukrajnai háború következtében Ukrajna lakossági szektorának közvetlen veszteségei elérik a 39,2 milliárd dollárt. Az újjáépítési és helyreállítási szükségleteket 69 milliárd dollárra becsülik.

- Az amerikai külügyminiszter szerint igazságos és tartós békét csak Ukrajna területi integritásának megőrzésével, valamint Oroszországnak a háborús bűnökért való felelősségre vonásával, illetve a kártérítésre való kötelezésével lehet kötni. Azt is hozzátette, bármilyen megállapodás, amely értelmében Ukrajnának földekről kellene lemondania a békéért, „patyomkini” béke lenne.
Egy olyan tűzszünet, amely egyszerűen megmerevítené a létező frontvonalat, és lehetővé tenné Putyinnak, hogy megerősítse uralmát az elfoglalt területeken, pihenjen, tovább fegyverkezzen, majd ismét támadjon, nem lenne igazságos és tartós béke. Ez legitimálná azt, hogy Oroszország elfoglalta ezeket a területeket. Az agresszort jutalmazná, az áldozatot pedig büntetné – fejtette ki, majd hozzátette, az Egyesült Államok kész lesz támogatni a béketárgyalásokat, „amikor Oroszország is hajlandó lesz dolgozni a valódi békéért”.

Béke fejedelme, szentséges Istenünk! Úr Jézus szent szíve, békéért esdeklünk! Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak... Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

You have no rights to post comments