Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 198 vendég és 0 tag böngészi
Áder János nyilatkozata az államfői jelöltség után
Ezen a honlapon nem szokás politizálni - a ma megválasztandó államfő rövid nyilatkozatát sem politikai okok miatt teszem föl, hanem a szöveg minősége miatt, amiért is nagy örömmel olvastam:
Megtisztelő számomra, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség engem jelöl Magyarország új köztárasági elnökének. Az elmúlt napokban volt időm a feladat súlyával és személyes felelősségével szembenézni, mindent alaposan mérlegre tenni, és megfontolt döntésre jutni. A jelölést tisztelettel és a megbízatás iránti illő alázattal elfogadom. Úgy döntöttem tehát, hogy megválasztásom esetén hazatérek Brüsszelből, befejezem az Európai Unió parlamentjében három éve elkezdett munkámat, és ezzel egyidejűleg lemondok párttagságomról.
Ezt diktálja számomra a lelkiismeret parancsa és a hazám iránti hűség.
Rendszerváltó politikusként az elmúlt 24 évben, bármilyen feladat elé is állított sorsom, mindvégig a magyar demokrácia szolgálatában álltam.
Csornán születtem. 53 éves vagyok. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem tanulmányaimat, feleségemmel több mint 27 éve élek boldog házasságban, négy gyermekünk van. Mindig igyekeztem úgy élni, hogy tisztán nézhessek gyermekeim szemébe.
Tudatában vagyok annak, hogy Magyarország köztársasági elnökének a nemzet egységét kell megjelenítenie. Ezért az a célom, hogy hitet és reményt nyújtsak ahhoz, hogy mi magyarok, a világ nemzeteinek tizenötmilliós családtagjaiként mindig bizalommal tudjunk egymás szemébe nézni, tudjunk tiszteletet adni, tiszteletet ébreszteni, s ha kell, tiszteletet követelni. Ebben a munkában példaképemnek Deák Ferencet, a „haza bölcsét” tekintem.
Nem azért, mintha azt hinném, hogy valaha is a haza bölcsévé válhatnék, azt viszont őszintén hiszem, hogy az ő egykori bölcsességére alapozva ma is sikeresebbé és derűsebbé tehetjük közös jövőnket és jelenünket. Ebben a munkában minden magyart, hazánk valamennyi polgárát szövetségesemnek tekintem és szövetségesemül hívom.
Brüsszel, 2012. április 16.
dr. Áder János
ui.: a hírek szerint Áder János Brüsszelben is a feleségével együtt minden vasárnap szentmisére járt...